Salamon
12 °C
13 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Szupermodell lökte káoszba Vettel győzelmét

2018.06.10. 23:31

A Kanadai Nagydíjról azt terveztük írni, hogy a monacói nem volt unalmas: Montrealban ugyanis az első kör komoly balesete után - Stroll és Hartley ütközött, megúszták ép bőrrel - semmi, még annyi sem történt, mint két hete Monte Carlóban.

Vettel eljött a rajtnál, kis csata után besorolt mögé Bottas és Verstappen, Ricciardo a kerékcserénél Hamilton elé került, és negyediknek jött fel, Räikkönen volt a hatodik. Nagyjából ennyi volt a verseny, amely után Vettel 1 ponttal átvette a vezetést a világbajnokságban Hamiltontól.

Aztán az utolsó előtti kör végén jött Winnie Harlow szupermodell, aki celebritásként megkapta a lehetőséget, hogy leintse a futamot, és

egy körrel korábban meglengette a kockás zászlót.

Egészen sokáig és egészen rendesen, jól látta a teljes élmezőny, Vettel a rádión azonnal kommentálta is, hogy nem túl okos dolog egy körrel korábban leinteni a futamot.

A versenyzőket nem zavarta meg az incidens, mindenki teljesítette az utolsó kört, majd annak, a 70.-nek a végén már egy FIA-szakember újra leintette a futamot.

Csakhogy teljesen hiába, a szabályokban ugyanis le van írva, hogy ha a tervezett versenytáv végénél korábban feltűnik a pályán a kockás zászló, akkor a nagydíjnak vége, méghozzá annak a körnek a végén, amit a lengetés előtt teljesített az élen álló autó.

Azaz jelen esetben a 70 körös futam 68 körös lett, az utolsó két kört feleslegesen tették meg a pilóták. Tiszta szerencse, hogy a pontszerző helyeken, vagyis a top 10-ben, ebben a két körben nem változott a sorrend. Csak a Force India panaszkodott kicsit, hogy a rövidítés miatt Sergio Perez 14. lett, egy pozíciót veszíthetett.

A győztes Vettel azért nem hallgatta el, hogy attól tartott, nézők jönnek a pályára az utolsó körben, mivel ugye a kivetítőkön már mindenki láthatta, hogy a GP-t leintették, így simán gondolhatták volna, hogy vége. Szerencsére ez nem történt meg, nem ment be a pályára senki, biztonságban véget ért a futam.

A lekörözött Carlos Sainz Jr. elmesélte, a 70. körben jó pár másodpercet veszített Kimi Räikkönen mögött, mert a hatodik helyen senkitől sem veszélyeztetve haladó finn lelassított a korai zászló után, és csak kisvártatva jött rá, még nincs vége, akkor aztán újra a gázra lépett.

Nagyon nem örült Daniel Ricciardo, aki a 70. körben futotta a verseny leggyorsabb körét, amit így töröltek, vagyis a leggyorsabb kör hivatalosan csapattársáé, Max Verstappené lett.

A Forma-1 mindeközben igyekezett tudomást sem venni az egész eseményről, Twitterükön nyoma sincs a sztorinak.

Ami viszont rém kínos, és óriási káosz lehetett volna belőle. Illetve, amint látjuk, egy kicsi lett is.

Hamar ki is derült, mi történt, legalábbis Harlow gyorsan kitwittelte, ő akkor lengetett, amikor mondták neki, azaz nem az ő hibája:

"nem én voltam! Ez van, ha egy körrel korábban szólnak neked, hogy lengesd meg a kockás zászlót"

- írta a 23 éves kanadai modell.

Valószínűleg ki fog majd derülni, ki hibázott a Forma-1-es vezetésből, bár nagyon reklámozni biztosan nem fogják. Mindenesetre Vettel 50. futamgyőzelme emlékezetesre sikerült, még ha rém unalmas is volt.

Kanadai Nagydíj, Montreal, 68 kör:



 1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:28:31.377 óra
 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 6.496 mp h.
 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 7.702 mp h.
 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 19.625 mp h.
 5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 21.408 mp h.
 6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 27.308 mp h.
 7. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1 kör h.
 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1 kör h.
 9. Esteban Ocon (francia, Force India) 1 kör h.
10. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 1 kör h.
pole pozíció: Vettel

 A vb-pontversenyek állása 7 futam után (még 14 van hátra):
    pilóták:
 1. Vettel 121
 2. Hamilton 120 pont
 3. Bottas 86
 4. Ricciardo 84
 5. Räikkönen 68
 6. Verstappen 50
 7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 32
 8. Hülkenberg 32
 9. Sainz 24
10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 19
11. Gasly (francia, Toro Rosso) 18
12. Sergio Perez (mexikói, Force India) 17
13. Ocon 11
14. Charles Leclerc 10
15. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8
16. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4
17. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2
18. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1

    csapatok:
 1. Mercedes 206 pont
 2. Ferrari 189
 3. Red Bull 134
 4. Renault 56
 5. McLaren 40
 6. Force India 28
 7. Toro Rosso 19
 8. Haas 19
 9. Sauber 12
10. Williams 4