A Red Bull is dobja a Renault-t, Hondára vált

GettyImages-962129504
2018.06.19. 09:26

A Toro Rosso után az anyacsapat is lecseréli a Renault-motorokat, és 2019-től kezdve a Red Bull is Hondával folytatja, jelentette be kedd reggel hivatalos közleményben a csapat. A megállapodás két évre szól, vagyis a 2021-es új motorszabályokig, amikor a frissen belépő gyártókkal – pletykák szerint a Porschéval – is tárgyalni szeretne majd a Red Bull.

A közleményben Christian Horner azt mondta, hogy a váltással a Red Bull céljait tartották szem előtt, nem csak futamokat szeretnének nyerni, hanem újra bajnokok lennének.

A motorszállító lecserélése nem változtat a csapat nevén, 2019-ben is Aston Martin Red Bull Racing néven folytatják majd.

A hibridmotorok 2014-es bevezetése óta az addig sorban négyszer világbajnok Red Bull visszaesett a versenyben a Renault-motorok megbízhatatlansága miatt, ugyan 2014-ben és 2016-ban is második, 2017-ben pedig harmadik helyen zártak a csapatversenyben (jelenleg is harmadikok a Francia Nagydíj előtt), de nem tudták komolyan megszorítani a Mercedest, és most már a Ferrarit sem tudják. A 2014-es új motorok bevezetése óta több mint négy szezon alatt csak 10 futamot nyertek.

Eközben a fiókcsapatukkal, a Toro Rossóval már a 2018-as szezonra lecserélték a Renault-t arra a Hondára, ami korábban megbukott a McLarennél. A Honda viszont az idei szezonra elkezdett összeállni, látható a fejlődés a japánoknál mind motorerőben, mind megbízhatóságban, Pierre Gaslyval már négy pontszerző helyük is van az évben, ebből a bahreini negyedik hely a legjobb.