Jusztina
1 °C
16 °C

90 forintos jutalomfalattal szúrják ki a McLaren-dolgozók szemét

2018.06.22. 10:55

25 pennys, azaz 90 forintos csokiszelettel jutalmazzák a dolgozókat a McLaren-gyárban, írta meg a Daily Mail, miután az alkalmazottak megkeresték az újságot abszurd sztorijukkal.

Nevük elhallgatását kérő McLaren-szakemberek meséltek róla, hogy ha időre sikerül leadniuk egy húzós projektet, a csoportvezetők csokoládét osztanak az embereiknek.

Szigorúan fejenként egyet

a Freddo nevű tejcsokiból.

Legutóbb a (május végi) barcelonai futamra kellett elkészülnünk egy update-tel a kocsira, sikerült, ezért kaptuk a jutalmat. De tavaly, mikor kész lett az F1-autó, akkor is ilyet osztottak

- mesélte az egyik mclarenes.

A McLaren Forma-1-es csapat éves költségvetése 200 millió font, azaz 75 milliárd forint körül lehet. Az F1-ben 20 bajnoki címet szereztek a hatvanas évek óta, az egyik legklasszikusabb csapat a mezőnyben.

Négy mclarenes pózol a jutalomfalattal
Négy mclarenes pózol a jutalomfalattal

A McLaren-alkalmazottak azt sem titkolták, sztrájkot fontolgattak, de féltik az állásukat. Négy F1-es topmenedzsert név szerint is említettek, három kevésbé előre tolt szakember mellett a sportigazgató Eric Boullier-t, akiknek "lövésük sincs" a munkájukról. Azt is elmondták, a házon belüli mítingeket velük többen már bojkottálják, mert teljesen inkompetensek a munkájukban. És a lényeg: ez a négy ember "érinthetetlen" a legfelsőbb vezetésnél.

Néhányan el is panaszolták bajaikat Martin Whitmarshnak, aki 2009 és 2013 között vezette a McLaren-istállót. Vele nyertek legutóbb futamot, 2012-ben, de a sikertelen 2013-as idény után a hatalomba visszatérő Ron Dennis menesztette. Whitmarsh a hét elején nyilvánosan kritizálta is a McLaren-vezetőket a sajtóban.

A McLaren három év után idén váltott Honda-motorról Renault-ra a jobb eredmények reményében. Tavaly a csapatvezetés, élen az új főnökkel, a Ron Dennis helyére érkezett Zak Brownnal azt állította, övék a legjobb kocsi az F1-ben, csak a gyenge motor erősen visszaveti őket.

Idén a Renault-val sokkal jobban indultak, de az utóbbi két futamon már képtelenek voltak pontot szerezni. A csapatok között a Mclaren az 5., 40 ponttal, az első Mercedesnek 206 pontja van. Jobbik pilótájuk, Fernando Alonso 7. a versenyzők listáján, 32 ponttal áll, a vezető, ferraris Sebastian Vettel 121-gyel.