Gyűrűzik a McLaren-válság

2018.07.04. 13:28

Szerdán a McLaren F1-es csapatnál bejelentették, hogy elfogadták Eric Boullier versenyigazgató lemondását - jelentette az Autosport.com. A francia menedzser 2014 eleje óta volt náluk, távozásának oka, hogy az istálló idei eredményei messze várakozáson aluliak.

Az elmúlt három évben a gyenge Honda-motorra fogták a kudarcokat, idén Renault-ra váltottak, a dobogót célozták meg, de a közelébe sem kerültek. Sőt, az utóbbi négy futamon csak egyszer szereztek pontot, Fernando Alonso körhátránnyal lett 8. Ausztriában.

Eric Boullier ment
Eric Boullier ment

Boullier után Zak Brown McLaren-főnök az egész menedzsmentet átalakítja. Az eddigi versenyigazgató feladatait Gil De Ferran volt Indycar-bajnok és Indy 500-győztes veszi át, új poszton, sportigazgatóként. A volt Ferrar-mérnök, Andrea Stella pedig teljesítmény-igazgató lesz, és irányítja közvetlenül a pályán folyó munkát.

De Ferran és Alonso a spanyol tavalyi Indy-szereplésekor már dolgoztak együtt, jól kijöttek
De Ferran és Alonso a spanyol tavalyi Indy-szereplésekor már dolgoztak együtt, jól kijöttek

A változások alig két héttel azután történnek, hogy kiszivárgott, a McLaren-gyárban az alkalmazottak több topmenedzser ellen lázadoznak, egyikük Boullier volt.