Szilvia
6 °C
16 °C

Alonso bosszút állt Magnussenen

2018.07.09. 13:50

Fernando Alonso a 13. helyről rajtolva a 8. helyen fejezte be a Brit Nagydíjat, de a kétszeres világbajnok nem volt maradéktalanul elégedett. Szerinte a sportfelügyelők nem végeztek jó munkát, ugyanis még csak nem is vizsgálták azt, hogy Kevin Magnussen kétszer is csúnyán leszorította őt a pályáról.

Alonso és Magnussen már a pénteki edzésen összeakaszkodott, amikor a dán előbb rálegyezett a spanyolra, majd le is szorította. A felügyelők nem foglalkoztak az esettel, Magnussen pedig gyakorlatilag ugyanezt eljátszott a versenyen.

Alonso a második biztonsági autós fázis után leelőzte a Haas pilótáját, majd Esteban Ocont kezdte támadni. A manővere viszont sikertelen volt, lecsúszott az ideális ívről, így Magnussen mellé ért, majd kiterelte a pályáról. Sőt, mindezt pár kanyarral később ismét eljátszotta, amikor a spanyol visszatámadott:

mindkét esetnek az lett a vége, hogy alonso kerekei a kavicságyba értek.

A spanyol panaszkodott egy sort a rádión, hogy ő ilyet még az F1-ben nem látott, de folytatta a visszatámadást, és az utolsó körben sikerült is megelőznie a Haast.

Érdemes hanggal megnézni a videót, Alonso nem kicsit volt boldog az előzés után.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?