Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Hivatalosan is másik spanyolra cseréli Alonsót a McLaren

2018.08.16. 14:36

Nem várt túl sokáig a McLaren, két nappal Fernando Alonso visszavonulásának bejelentése után, egy nappal az erősödő Carlos Sainz-pletykákat követően hivatalossá tette, hogy a 2019-es szezontól a Renault jelenlegi spanyol pilótája váltja majd a csapatnál a korábbi kétszeres világbajnok Alonsót.

A 23 éves Sainz, aki korábban a Toro Rosso pilótája is volt, a csapat közlése szerint többéves szerződést kötött az istállóval, de hogy ez pontosan hány évet takar, nem árulták el.

A pilóta, illetve a csapatfőnök Zak Brown is arról beszélt a közleményben, hogy régóta kerülgették egymást, és örülnek, hogy közösen folytathatják a munkát a következő szezontól. „Nem titok, hogy Carlos nagy rajongója Alonsónak, így stílszerű, hogy pont a legendás spanyol autóversenyző család tagja váltja honfitársát a csapatnál” – értékelt Brown, míg Sainz annyit tett hozzá, hogy gyerekkora óta a McLarennek szurkolt, és hogy a csapat korábbi pilótái között a Forma-1 legnagyobbjai voltak.

A 2015 óta 72 futamon induló Sainz 148 pontot gyűjtött eddig az F1-ben, dobogós helye még nem volt, eddigi legjobb eredménye egy negyedik hely a 2017-es Szingapúri Nagydíjról még a Toro Rossóval.

A McLaren később jelenti majd be, hogy ki lesz Carlos Sainz csapattársa. A spanyol szerződtetésével még egy biztos pont lett a 2019-es pilótaleosztást nézve. Vastaggal szedtük a már hivatalosan bejelentett versenyzőket.

Csapat Pilóta Pilóta
Ferrari Sebastian Vettel Kimi Räikkönen/Charles Leclerc
Force India Lance Stroll Sergio Pérez
Haas Kevin Magnussen (Romain Grosjean)
McLaren Carlos Sainz Lando Norris
Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
Red Bull Max Verstappen Pierre Gasly
Renault Nico Hülkenberg Daniel Ricciardo
Sauber Charles Leclerc Antonio Giovinazzi/Marcus Ericsson
Toro Rosso ?? ??
Williams (Esteban Ocon) ??

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?