Jusztina
1 °C
16 °C

50 millió fontos ajándékot kapott a Force India a többi csapattól

2018.08.25. 09:38

A kegyetlen üzleti élethez képest meglepően nagyvonalúak voltak az F1-csapatok az újrakeresztelt, és a szabályok szerint emiatt újra is indított most már Racing Point Force Indiával, megtehették volna ugyanis, hogy mintegy 50 millió fontot, 18 milliárd forintot kivesznek a csapat zsebéből.

Azzal, hogy a csődeljárástól megmentett csapatot újranevezték szezon közben, tulajdonképpen új csapatot hoztak létre, ami nem feltétlenül jogosult a Force India korábbi pénzdíjaira, így a 10 csapat között egyenlően szétosztott, istállónként 24,9 millió fontra, és a helyezés alapján osztott plusz pénzdíjra. A másik kilenc csapat viszont mégis engedte, hogy ezeket megtartsák, cserébe azért, hogy a Force Indai elveszítse a szezonban addig szerzett 59 pontját.

A régi-új csapat ezzel a Belga Nagydíjon 0-ról kezd, és 9 futama marad arra, hogy több pontot szerezzen, mint a többiek 21 verseny alatt. Reálisan a Williams, Sauber kettős megelőzése lehet a minimális cél, de a most 28 ponttal álló Toro Rosso is meglehet nekik, vagyis kevesebb mint fél szezonnal a hetedik helyen zárhatnak majd az idény végén.

Kiderült közben az is, hogy a Racing Point nevet csak azért vették fel, mert erre a cégre vannak bejegyezve a csapat tulajdonai Angliában, a Force Indiát pedig azért tartották meg, hogy ne zavarják össze a szurkolókat. 2019-ben szinte biztos, hogy teljesen új néven indul majd a csapat.