Visszapattant Alonso kocsija Leclerc fejvédőjéről

2018.08.27. 18:18

A vasárnapi Belga Nagydíjon először került főszerepbe a glória névre keresztelt fejvédő bukókeret, amikor a rajtbalesetben Charles Leclerc autóján biztosított védelmet a pilótának Fernando Alonso ráeső kocsijától.

Leclerc glóriáján látható nyomokat hagyott a baleset, de azt akkor még nem lehetett biztosan kivenni, hogy pontosan mi, és milyen irányból érintette a glóriát. Maga az F1-versenyigazgató Charlie Whiting is óvatosan fogalmazott, amikor azt mondta, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy életet mentett a berendezés.

Hétfőn viszont két videó is előkerült, ami kicsit tisztázza a helyzetet. Az első Leclerc fedélzeti kameraképe, a kocsi orrára szerelt kamera 360 fokos videója, amiből inkább csak Alonso McLarenjének közelségét lehet felmérni.

A másik felvétel az inkább perdöntő: a kicsit hátrébb érkező Toro Rosso-pilóta Brendon Hartley szemszögéből látszik igazán, mennyit is védett a glória. A kép bal felső sarkát figyeljék a lassított résznél, látszik, ahogy a glóriáról visszafele pattan Alonso jobb első kereke, ami akár simán fejen is vághatta volna a 20 éves monacói pilótát.

Azóta egyébként az FIA is átrágta a felvételeket, és úgy látják, hogy a fejvédő nélkül Alonso kocsija eltalálta volna Leclercet.