Judit
2 °C
7 °C

Önti a Honda az F1-be a pénzt

2018.09.21. 14:25

A Red Bull Racing-pilóta Max Verstappen már alig várja a 2019-es szezont kezdetét, amikor csapata Hondára cseréli a mostani Renault-motorokat. A holland versenyző erről egy hollandiai PR-eseményen beszélt, ahol arról kérdezték, miért is bízik annyira a Hondában.

Egyrészt azért, mert a költségvetésük a sokszorosa annak, amit a mostani motorgyártónk költ. Másrészt nagyon jó irányba haladnak, ezt mutatják a teszteredmények is, harmadrészt pedig nagyon-nagyon szeretnének nyerni

– felelte Verstappen.

A Honda ugyan még se nem nyert, se dobogós helyet nem szerzett az F1-visszatérése óta, ám a Red Bull döntése alapján bizakodhatnak az alapján, amit a Toro Rossónál láttak a japán gyártótól.

A Honda állítólag a szeptember végi Orosz Nagydíjra új motorral érkezik majd, ami plusz lóerőket jelent – ettől azt várják, hogy beelőzik majd erőben a Renault-t, bár hivatalosan még nem erősítették meg, hogy az új fejlesztéssel érkeznének Szocsiba.

Verstappen arról is beszélt, hogy a szingapúri második helye arra bizonyíték, hogy a Red Bullé a második legjobb kasztni az F1-ben.

via Autosport

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?