Újabb szög a Ferrari koporsójában

2018.10.01. 12:14

A nemzetközi sajtó elsősorban a Mercedes csapatutasítását és Valtteri Bottas erkölcsi győzelmét taglalta a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíj másnapján.


Olaszország:
   
    Gazzetta dello Sport:

"Újabb Hamilton-győzelem, újabb kettős Mercedes-siker, újabb vereség a Ferrarinak. Az Orosz Nagydíj egy újabb szög az olasz istálló világbajnoki álmainak koporsójába, Sebastian Vettel ugyanis csak harmadik lett, hátránya pedig már-már behozhatatlannak tűnő 50 pontra duzzadt brit riválisával szemben."   

La Repubblica:

"Győzött Hamilton, de a morális győztes Bottas. A finn pilóta átadta az első helyet, ahogyan a Mercedes csapatvezetés kérte tőle. Leintés utáni komor tekintete többet árult el minden szónál. A Forma-1-ben csapatmunka van, ezért a képmutatás szükségtelen, de etikai szempontból az ilyesmi mégsem szép."

Nagy-Britannia:   

The Guardian:

"Bottas szemmel láthatóan és érthető módon csalódott volt. Ebben az évben még nem sikerült futamot nyernie, de a pole pozíció megszerzésével és az első hely megőrzésével mindent megtett, ami tőle tellett. A finn pilóta talán reménykedett abban, hogy visszaelőzheti Hamiltont, de ez most nem történhetett meg, mert a vb még nem dőlt el."

The Telegraph:

"Hamilton vonakodva győzött, és úgy döntött, hogy ezt a sikert nem ünnepli meg, helyette azonnal vigasztalni kezdte Bottast. Az ilyen jellegű győzelem nem Hamilton stílusa."

Spanyolország:
   
    Mundo Deportivo:

"Hat futammal a világbajnokság vége előtt nyílt titok volt, hogy a csapatérdek lesz a legfontosabb, és ez az Orosz Nagydíjon igazolást is nyert. A jobb tempót diktáló Valtteri Bottas, aki először nyerhetett volna az idén, kénytelen volt átadni a vezető pozíciót Hamiltonnak."

Franciaország:
   

L'Équipe:

"Bottas természetesen engedelmeskedett az utasításnak, és látványosan lelassított a kanyar előtt, hogy elengedje brit csapattársát. Ezek a felvételek minden bizonnyal bejárják majd a világot, és nem jelentenek jó reklámot a Mercedesnek és a Forma-1-nek, de Toto Wolff csapatfőnök döntése tisztán matematikai szempontból teljesen érthető."

Ausztria:   

Kurier:

"Egyik versenyzőnek sem volt oka a felszabadult ünneplésre a dobogón. Még Vlagyimir Putyin elnök is sietősen hagyta el a díjátadás után a ceremóniát. Persze Hamiltonnak van oka igazán az ünneplésre, idei nyolcadik és pályafutása 70. futamgyőzelmével nagy lépést tett ötödik vb-címe felé."

Svájc:

Blick:

"Hamilton a legutóbbi hat futamból immár ötöt megnyert, és hatalmas lépést tett a végső diadal felé, miután Toto Wolff csapatfőnök a 27. körben elrendelte a taktikai utasítást, és a csapat érdekeit helyezte előtérbe."

(MTI)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?