Talán az év versenye, biztosan az év balhéja

GettyImages-1060267708
2018.11.11. 21:28 Módosítva: 2018.11.11. 21:37

A Brazil Nagydíjak hagyományosan izgalmasak és változatosak, az lett az idei is, sőt valószínűleg az egyik legjobbat láthattuk valaha vasárnap este.

A végeredmény, hogy Lewis Hamilton nyert, idén tizedszer, nem mond semmit a versenyről, ugyanis ez nagyon nem egy szokásos fölényes Mercedes-győzelem volt.

A rajtnál jól eljött az angol, elsőként fordult a pole-ból, el is húzott, de a futam közepére kirajzolódótt, hogy van nála egy gyorsabb a mezőnyben, Max Verstappen. Aki annyira gyors volt, hogy a pályán - tehát nem kerékcserés alávágással - előzte meg a világbajnokot, nagyjából féltávnál.

A holland a Red Bull-lal verhetetlennek látszott, magabiztosan haladt a győzelem felé, de a 44. körben hiba csúszott a tervbe: összeütközött a már lekörözött Esteban Oconnal. Mindkét autó kipördült, tudták folytatni, de Verstappen visszaesett másodiknak, úgy hat másodperccel Hamilton mögé.

Ocon a futam után elmondta, már két kör óta gyorsabb volt akkor Verstappennél a friss szuperlágy gumijai miatt, ezért vissza akarta körözni magát. De a manőver nem úgy sikerült, mint tervezte. Mindezt Verstappennek valószínűleg nem tudta elmondani, a holland ugyanis a leintés után, a mérlegelésnél egyszerűen elkezdte lökdösni ellenfelét. Ocon nem lökött vissza.

A lökdösés miatt mindkét pilótát beidézték a felügyelők, Verstappent szinte biztosan büntetni fogják. Az ütközésért Ocon már megkapta a büntetését, 10 másodperces stop&go kiállást kellett letöltenie a futamon. 15.-ként ért célba. Az, hogy Verstappen leidiótázta az interjúknál Ocont, a fizikai kontakt mellett már semmi.

Hamilton tehát ezt a győzelmét megörökölte, Verstappen egyébként még a sérült autóval is gyorsabb volt nála, a hajrára felment a Mercedesre másfél másodpercre, de előzéshez már közel sem került, maradt neki a második hely.

A harmadikra újra az a harcos Kimi Räikkönen jött be, aki két futammal ezelőtt Amerikában győzött. Több remek előzése volt, és a hajrában mesterien tartotta maga mögött Daniel Ricciardót. Aki szintén nagyot ment, de a dobogót nem tudta megszerezni, negyedik lett. Bottas csendes ötödikként ért be, Vettelt még így is megverte, a német azután, hogy elrontotta a startot, és visszaesett harmadiknak, a végére teljesen elgyengült. Ő és Bottas kétszer cseréltek kereket, míg ellenfeleik csak egyszer, ez sem segítette a versenyüket.

Charles Leclerc hetedik helye nagyszerű, és már találkozott a pályán jövő évi ferraris csapattársával, Vettellel - most még a német volt a jobb, amikor a hatodik helyért előzte a sauberest.

A Mercedes a Hamilton-győzelemmel bebiztosította a konstruktőr-vb-címét is, így újra megnyerte mindkét világbajnokságot, mint 2014 óta mindig. Hamilton annak is örülhet, hogy adott évben már világbajnokként először nyert futamot.

A szezonból egy GP maradt, két hét múlva Abu-Dzabiban ér véget az év.

A Brazil GP végeredménye

1    Lewis Hamilton    Mercedes    71    1h27m09.066s
2    Max Verstappen    Red Bull/Renault    71    1.469s
3    Kimi Raikkonen    Ferrari    71    4.764s
4    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault    71    5.193s
5    Valtteri Bottas    Mercedes    71    22.943s
6    Sebastian Vettel    Ferrari    71    26.997s
7    Charles Leclerc    Sauber/Ferrari    71    44.199s
8    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    71    51.230s
9    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    71    52.857s
10    Sergio Perez    Force India/Mercedes    70    1 Lap
11    Brendon Hartley    Toro Rosso/Honda    70    1 Lap
12    Carlos Sainz    Renault    70    1 Lap
13    Pierre Gasly    Toro Rosso/Honda    70    1 Lap
14    Stoffel Vandoorne    McLaren/Renault    70    1 Lap
15    Esteban Ocon    Force India/Mercedes    70    1 Lap
16    Sergey Sirotkin    Williams/Mercedes    69    2 Laps
17    Fernando Alonso    McLaren/Renault    69    2 Laps
18    Lance Stroll    Williams/Mercedes    69    2 Laps
-    Nico Hulkenberg    Renault    32   
-    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    20   

A pilóta-vb állása

1 Lewis Hamilton 383 pont - már bajnok
2 Sebastian Vettel 302
3 Kimi Raikkonen 251
4 Valtteri Bottas 237
5 Max Verstappen 234
6 Daniel Ricciardo 158
7 Nico Hulkenberg 69
8 Sergio Perez 58
9 Kevin Magnussen 55
10 Fernando Alonso 50

A konstruktőr-vb állása

1    Mercedes    620 pont - már bajnok
2    Ferrari    553
3    Red Bull/Renault    392
4    Renault    114
5    Haas/Ferrari    90
6    McLaren/Renault    62
7    Force India/Mercedes    48
8    Sauber/Ferrari    42
9    Toro Rosso/Honda    33
10    Williams/Mercedes    7

(Borítókép: Charles Coates / Getty Images)