Mindig is így ment ez Max és köztem: rejtélyes nyilatkozat, leleplező fotók

2018.11.12. 12:38

Miért?

- leginkább ez lehet a kérdés a vasárnapi Ocon-Verstappen-ütközés után, azaz hogy miért harcolt lekörözöttként Ocon úgy a futamot vezető Verstappen ellen, mintha az élete múlna rajta.

A választ sajnos puzzle-ként kell összeraknunk, mert Max Verstappen a maga módján intézte el az ügyet, ahelyett, hogy lehiggadva próbálta volna kideríteni az okokat, a leintés után első dolga volt, hogy megkeresse a franciát, és meglökdösse.

Amire fény derült, hogy Verstappen szerint ellenfele nem viselkedett férfiként, legalábbis a Skynak a Red Bull-pilóta a lökdösésről annyit mondott:

Sokat nem tudok hozzáfűzni azon kívül, hogy ő punci volt.

Ocon tűrte Verstappen agresszióját, nem lökött vissza, de ha megnézzük a képeket, feltűnhet, hogy a Force India-pilóta mosolygott, miközben épp lökdösték. Olyan volt, mint aki, ha nem is élvezi a dolgot, de pont ezt akarja. Mintha így tervezte volna.

Ocon már vigyorog, miközben Verstappen fenyegeti
Ocon már vigyorog, miközben Verstappen fenyegeti

Ocon dulakodás utáni nyilatkozata arra utal, nekik kettőjüknek van előéletük.

"Az FIA-nak meg kell akadályoznia, hogy agresszív lehessen. Lökdösött, meg akart ütni, ez nem profi hozzáállás.

Hozzászoktam már a csatákhoz Maxszel. Mindig is így ment ez. Jó pár év van már mögöttünk"

- mesélte rejtélyesen.

Ocon a lökdösődés után - nem úgy néz ki, mint aki beijedt
Ocon a lökdösődés után - nem úgy néz ki, mint aki beijedt

Ha pár nincs is, de a Forma-3-ban 2014-ben egy szezont együtt versenyeztek, ők voltak a legjobbak. Visszakeresve találtunk jó pár késhegyre menő csatát kettejüktől, de aljasságot egyiknél sem véltünk felfedezni. Kőkemény, ám végülis szabályos harcot vívtak nem egyszer. Ocon bajnok, Verstappen, aki az utolsó futamokon lemaradt, 3. lett.

Hogy most miért próbálta Ocon megnehezíteni Verstappen életét a futamon - ami sikerült is - egyelőre titok. Azért is furcsa Ocon megmozdulása, mert eddigi két és fél F1-évében teljesen másnak ismerhettük meg. Csapattársával Sergio Perezzel többször valóban összeakadt, de az inkább amiatt volt, mert majdnem teljesen egyforma gyorsak ugyanabban a kocsiban, és cégen belül egyikük sem akart engedni: a numeró 1-es státusz a csapatánál minden versenyzőnek a legfontosabb, ők meg folyamatosan ezért küzdöttek. Ocon más ellenféllel mindig korrekt volt.

Sajnos az agresszív problémamegoldás miatt könnyen lehet, hogy sosem derül ki Ocon motivációja, mert nem fognak szóbaállni egymással. A rendezés kérdésében egyébként kicsit furcsa a Red Bull-főnök, Chris Horner hozzáállása, aki azt mondta, Ocon többet érdemelt volna egy kis lökdösésnél.

Szerintem Max meglehetősen visszafogott volt. Egy futamgyőzelmébe került. Estebannak mázlija van, hogy megúszta lökdöséssel, hogy őszinte legyek. Elragadták az érzelmek (Maxet). Csak annyit mondtam neki a tiszteletkörön, hogy fékezd magad. Rettentően frusztráló neki és a csapatnak is, hogy önhibáján kívül bukott győzelmet. Mindent jól csináltunk, a Ferrarit megelőztük, a Mercedes verve volt. Mérhetetlenül frusztráló, hogy egy lekörözött miatt vesztettünk

- idézte az Autosport.

A felügyelők a pályán Ocont találták vétkesnek, 10 másodperces stop&go büntetést kapott, le is töltötte. A lökdösésért Verstappennek FIA-közmunkát kell végeznie, két napig a nemzetközi autós szövetség rendelkezésére kell állnia.