Hamilton nyerte Leclerc versenyét a drámai Bahreini GP-n

GettyImages-1139510326
2019.03.31. 19:32

Szenzációs futammal folytatódott a Forma-1, Bahreinben, a második versenyen előzések és dráma váltották egymást.

A ferraris Charles Leclerc élete első pole pozíciójából gyengén rajtolt, csapattársa, Sebastian Vettel simán elment mellett, majd a negyedikről kezdő Valtteri Bottas is megelőzte. Hamilton negyediknek csúszott vissza harmadik starthelyéről.

Bottas hajtott, de a második körben hibázott, Leclerc és Hamilton is visszaelőzte. Leclerc belendült, a hatodik körre befogta Vettelt, és kívülről simán elment a négyszeres világbajnok mellett. A 21 éves sokkal gyorsabb volt a másik ferrarisnál, simán kiautózott 7-8 másodpercnyi előnyt. Sőt, Vettel elé került az első kerékcseréknél Hamilton is, de őt a németnek hamar sikerült visszaelőznie.

Leclerc elhúzott, abszolút uralta a versenyt, a második kerékcserék előtt úgy alakult, hogy el sem veszítette az első helyet, már akkora volt az előnye.

Mögötte viszont Hamilton újra keményen támadta Vettelt, de hiába ment be mellé, az első próbálkozását még visszaverte a ferraris. A másodikat már nem tudta, a 40. körben Hamilton elhúzott, Vettel közvetlenül mögötte megpördült. A Ferrari menetirányba fordult, de az erős oldalcsúszásnál nem csak a gumijai mentek tönkre, de valószínűleg az első szárnya is meglazult, ami aztán a hátsó egyenesben látványos szikrázással esett le. Vettel a boxba kényszerült hibája miatt, és a 10. hely környékére esett vissza.

Az élen Leclerc haladt élete első győzelme felé, de a 46. körben, 11 körre a céltól jött a dráma: a Ferrari lelassult, a célegyenesben 40 kilométer/órával volt lassabb a többi kocsinál. Leclercnek rádión azt mondták, a hibrid motor hőenergia-visszanyerő rendszere tönkre ment, így a motor rengeteg lóerőt veszített a teljesítményéből, de ezt órákkal a leintés után a Ferrari-csapatfőnök cáfolta: egy henger ment tönkre a belső égésű motorban. Hamilton három kör alatt befogta, és megelőzte, majd jött hamar Bottas is. Leclerc tehetetlenül nézte, amint a Mercedesek elszáguldanak.

Két körre a céltól már Verstappen is Leclerc sarkába ért, de a két Renault ugyanott, úgy 10 másodperc különbséggel esett ki: előbb Hülkenbergé, majd Ricciardóé lassult le, és állt meg a pálya mellett, a németé szerencsétlen és veszélyes helyen volt, ezért az utolsó két körre bejött a biztonsági kocsi.

Ez mentette meg Leclerc dobogóját, nem lehetett már előzni a célig, a biztonsági kocsi ugyan kiment az utolsó kör végén, de a mezőny az állandó sorrendben futott be.

Hamilton a semmiből, nagy szerencsével győzött, valójában ő nyerte meg Leclerc versenyét. A 21 éves tehetség 23. versenyén első dobogójának tudott némileg mosolyogni, persze irtó csalódott volt.

Hamilton a célban azonnal odament hozzá vigasztalni és gratulálni, majd azt nyilatkozta a tévében, hogy "ez a srác rengeteg versenyt fog még nyerni".

Nem a mi napunk volt, nagyon szerencsétlen helyzet. De erősebben fogunk visszajönni, a csapat azon lesz, hogy megoldja a problémát. Az első dobogómat megmentette a biztonsági kocsi, az is elveszett volna, sőt, lehet hogy a benzin is kifogyott volna

- mondta a csalódott Leclerc, akinek kocsija a hiba miatt többet fogyaszthatott az utolsó 10 körben.

Hamilton, Bottas, Leclerc és Verstappen után Vettel ötödiknek futott be az újra zseniálisan versenyző, hatodik helyezett mclarenes Lando Norris, Räikkönen, Gasly, az első pontjait szerző Alex Albon és Sergio Perez előtt.

A vb-t Bottas 1 ponttal vezeti Hamilton előtt, ez az a plusz pont, amit az Ausztrál GP leggyorsabb köréért kapott. Bahreinben Leclercnek jutott ez az egy pont.

Két hét múlva Kínai GP, az 1000. Forma-1-es futam jön.

A Bahreini GP végeredménye

1    Lewis Hamilton    Mercedes    57    1h34m21.295s
2    Valtteri Bottas    Mercedes    57    2.980s
3    Charles Leclerc    Ferrari    57    6.131s
4    Max Verstappen    Red Bull/Honda    57    6.408s
5    Sebastian Vettel    Ferrari    57    36.068s
6    Lando Norris    McLaren/Renault    57    45.754s
7    Kimi Raikkonen    Alfa Romeo/Ferrari    57    47.470s
8    Pierre Gasly    Red Bull/Honda    57    58.094s
9    Alexander Albon    Toro Rosso/Honda    57    1m02.697s
10    Sergio Perez    Racing Point/Mercedes    57    1m03.696s
11    Antonio Giovinazzi    Alfa Romeo/Ferrari    57    1m04.599s
12    Daniil Kvyat    Toro Rosso/Honda    56    +1 kör
13    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    56    +1
14    Lance Stroll    Racing Point/Mercedes    56    +1
15    George Russell    Williams/Mercedes    56    +1
16    Robert Kubica    Williams/Mercedes    55    +2
17    Nico Hulkenberg    Renault    53   
18    Daniel Ricciardo    Renault    53   
19    Carlos Sainz Jr.    McLaren/Renault    53  
-    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    16   

A vb állása két futam után

1    Valtteri Bottas    44 pont
2    Lewis Hamilton    43
3    Max Verstappen    27
4    Charles Leclerc    26
5    Sebastian Vettel    22
6    Kimi Räikkönen    10
7    Lando Norris    8
8    Kevin Magnussen    8
9    Nico Hülkenberg    6
10    Pierre Gasly    4

(Borítókép: Charles Leclerc. Fotó: Lars Baron / Getty Images Hungary.)