Két pályabírót is elütött, kizárták az F2-pilótát

2019.04.26. 17:28

Nagyon bizarra sikerült a Forma-1, illetve a betétfutam Forma-2 péntekje Bakuban, az Azerbajdzsáni Nagydíj helyszínen. Az előbbi sorozatban majdnem egy teljes edzést elbuktak a pilóták, miután George Russell Williamse felszedett egy korábban meglazult csatornafedelet, és emiatt 300 másik csatornafedél rögzítését kellett ellenőriznie az F1 munkásainak, utóbbiban pedig az indonéz Sean Gelael okozott balesetet.

A Prema csapatnál Mick Schuamcher csapattársaként versenyző Gelaelt kizárták az időmérőről, amiért veszélyesen indult el a pályán a pályabírók között, áll a hivatalos indoklásban. Gelael a leírásnál jóval veszélyesebb volt a pályán: amikor egy elektronikai hiba miatt megállt alatta az autó, a pályabírók kezdték el megfelelő helyre tolni, ám eközben Gelaelnek sikerült újraindítania az autót, majd úgy lépett a gázpedálra, hogy semmi jelzést nem adott a kocsiját toló munkásoknak, akik közül kettőt el is csapott a hátsó kerekekkel.

Ezzel akár súlyos sérülést is okozhatott volna, elég csak a Ferrari 2018-as balesetére gondolni, amikor Kimi Räikkönen egy boxkiállás során törte el egy gázolással egyik szerelője lábát.

Gelaelt a balest után azonnal kizárták az időmérőről, amit mért kör nélkül fejezett be, így a hétvége első futamát a 19. helyről kezdi majd – azért nem az utolsóról, mert Mahaveer Raghunathan több büntetést szedett össze, mint ő.

Az F2 pole-ját a japán Macusita Nobuharu szerezte meg.