Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Ferrari: Feleslegesen kockáztattunk Leclerc-rel

2019.05.26. 08:19

Az idényben nem először hibázott nagyot a Ferrari, most épp a Monacói Nagydíj szombati időmérőjén kockázatattak teljesen feleslegesen Charles Leclerc-rel, akit nem küldtek ki második mért körre a Q1-ben, és így a monacóit pont a csapattárs Sebastian Vettel ejtette ki.

Az eset után a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto rendkívüli mini-sajtótájékoztatót hívott össze, hogy magyarázatot adjon az amatőr hibára. Binotto elmondta, hogy elszámolták a Q2-be jutást garantáló köridőt, ezért nem küldték vissza a pályára Leclerc-t, hiába látszott, hogy veszélyben lehet a továbbjutása.

Binotto kitért arra is, hogy felmerül ugyan, hogy a Ferrari nem követhet el hasonló hibákat, de mivel már 96 pontos hátrányban vannak a csapatösszetettben a Mercedes mögött, ezért muszáj egyre nagyobb kockázatot vállalniuk, és szombaton is ez történt, amikor egy lágy szett gumit akartak megspórolni a monacói pilótának.

A csapatfőnök elismerte, hogy azzal, hogy Leclerc még a Q2-be sem jutott tovább, még nagyobb kihívás előtt állnak, mint az eredeti terv volt, vagyis hogy egy teljesen friss szett gumival próbáljanak a Mercedes elé kerülni az időmérő végén. Arról ugyanakkor szó sincs, hogy túlságosan Sebastian Vettel sikereire koncentrálnának, mivel mindkét pilóta mellett teljes értékű csapatrész dolgozik, tehát nem arról van szó, hogy egy ilyen döntésnél forrást vennének el egyik vagy másik pilótától.

Binotto az Autosport kérdésére azt is elmondta, hogy a szimuláció alapján kihozott számokban bíztak, de nem hagytak elég nagy hibahatárt, az viszont fel sem merült, hogy csapatfőnökként felülbírálja a számítógép által kiadott számokat.

Leclerc végül Antonio Giovinazzi rajtbüntetése miatt a 15. helyről kezdheti meg a hazai futamát, Sebastian Vettel a 4. helyről rajtol a két Mercedes, illetve Max Verstappen mögül.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!