Kvjat necces helyzetet okozott, a Ferrari veri a Merciket

2019.07.13. 13:08

A szokottnál is lassabban indult be a harmadik szabadedzés a Brit Nagydíjon az eső utáni vizes pálya miatt, az egyórás edzés harmadánál még csak egyetlen pilótának, a williamses George Russellnek volt mért köre, és félidőnél is csak Valtteri Bottas, illetve Robert Kubica merészkedett ki a közepes esőgumikon a pályára.

A többség azt várta, hogy annyira felszáradjon a pálya, hogy slick gumikkal gurulhassanak ki, ami az edzés felére meg is történt. Ezután szinte egyből a két Mercedes ugrott az élre a két Ferrari elé. Az utolsó 10 percen belülre érve viszont visszavágott Charles Leclerc, aki a Ferrarival elsőként ment 1:26-os köridő alá a hétvégén. Sőt, a hajrára Sebastian Vettel is megelőzte a Mercedeseket, így a három szabadedzést három különböző pilóta és csapat nyerte Silverstone-ban, ahol az első három pilóta között csak 5 századmásodperc volt.

Az edzés végén több veszélyes mozzanat is volt, az egyiknél Charles Leclerc akarta lassítani kicsit a korábban forgalmi akadályt jelentő Danyiil Kvjatot, az orosz viszont kerülő után nézett, amivel majdnem a falnak szorította Valtteri Bottast. Bottas egyébként csak hatodik lett, a két Red Bull is megelőzte.

Kvjat necces helyzetet okozott a Brit GP 3. szabadedzésén

A hétvége meglepetése a továbbra is remek formában vezető Lando Norris, aki az új fejlesztésű Renault-motorral a hetedik helyre ért be a McLarennel.

Az időmérő 3-kor kezdődik szombat, a vasárnapi futam 15.10-kor rajtol.