Ferraris első sor a hosszúra nyúlt F1-időmérőn

2019.08.31. 16:34

Kissé hektikus időmérőn van túl a Belga Nagydíj, szombat délután bő negyedórával hosszabbra nyúlt a kvalifikáció a szokásosnál. Az első harmadban alig öt perc után látványosan elfüstölt Robert Kubica Williamsének Mercedes-motorja, a körözést 10 percre félbeszakították.

Nagyon örülhettek ennek a gyári Mercedesnél, Lewis Hamilton harmadik szabadedzésen összetört autóját ugyanis nem tudták időre megjavítani, de így 10 percet nyertek. Hamilton simán ki tudott jönni az újraindításra, maradt 13 perce kört futni, illetve belerázódni a tréningbe. Sikerült is az elfogadható idő, a világbajnok könnyedén továbbjutott a második harmadba. Kiesett viszont Pierre Gasly, Carlos Sainz Jr., Daniel Kvjat, George Russell és Kubica.

Az első szakasz sem ért véget simán, ugyanis épp a leintéskor elfüstölt Antonio Giovinazzi Ferrari-motoros Alfája is, amelynek mentése késleltette a folytatást. A Williamsben és az Alfában is új fejlesztésű motor volt egyébként, van még mit javítani az újításokon.

A második harmad gond nélkül végigment, Charles Leclerc első helyen jutott tovább, érezni lehetett, hogy ő a pole pozíció favoritja. Kiesett Romain Grosjean, Lando Norris, Lance Stroll, Alexander Albon és Giovinazzi ugye már meg sem kezdte a második részt.

A döntő harmadra 10 kocsi maradt, és a felvezetést egy kis mercedeses ügyetlenkedés zavarta meg: Hamilton majdnem belement hátulról Valtteri Bottas autójába, az angol még a jobb első gumiját is elfékezte.

De rendezték a sorokat, és Hamilton első gyors körével másodiknak sorolt be Leclerc mögé, aki simán az élre állt ismét. És ott is maradt, miután második próbálkozásra tovább javított:

1:42.519-cel megszerezte az első rajthelyet.

Harmadik pole pozícióját jegyezheti a monacói pilóta.

Vettel javított a végén, másodiknak jött fel ferraris csapattársa mögé, de hatalmasnak mondható, háromnegyed másodperces hátránnyal. Hamilton harmadik, Bottas negyedik lett, a Mercedesek a második sorba szorultak.

Verstappen ötödik, Ricciardo hatodik, Hülkenberg hetedik, Räikkönen nyolcadik, Perez kilencedik, Magnussen tizedik helyről startolhat a vasárnap 15 óra 10 perckor rajtoló futamon.

Spában eddig mindkét napon gyönyörűen sütött a nap, az Ardennekben ritka az ilyen, könnyen lehet, hogy a versenyen esni fog.