Nem sokon múlt, hogy Ricciardo ne álljon rajthoz Hubert tragédiája után

GettyImages-1171530561
2019.09.02. 22:38 Módosítva: 2019.09.02. 23:22

Tudom, hogy furcsán hangzik, de a legjobb módja a tiszteletadásnak az volt, hogy kimegyünk a pályára versenyezni, de nem tudom, hogy hányan akartunk valóban a pályán lenni. Tudom, hogy csak a magam nevében beszélek, de biztos vagyok benne, hogy nem voltam egyedül ezzel

mondta a hétvégi Belga Nagydíj után a Renault versenyzője, Daniel Ricciardo, Anthoine Hubert szombati halálos balesetére utalva. „Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy tényleg megéri-e. Profi pilóták vagyunk, az a dolgunk, hogy versenyezzünk, de mégis csak körbe-körbe megyünk egy autóval” – folytatta az ausztrál, aki örült, amikor végre lefújták a futamot.

A 23 éves Hubert a pálya egyik legveszélyesebb pontja, a Raidillon-kanyar után csúszott ki a Forma–2 szombati futamán, majd közel 300 km/h-s tempóval rohant az autójába egy másik versenyző. Hubert nem élte túl a balesetet, Juan Manuel Correa súlyos sérüléseket szenvedett.

Az F1-futamot megnyerő Charles Leclerc gyerekkora óta ismerte Hubert-t, ráadásul már a második barátját vesztette el versenybalesetben Jules Bianchi után. Ő azt mondta, hogy nagyon nehéz volt a szombati tragédia után lehajtani a sisakrostélyt, és átmenni azon a kanyaron ugyanúgy, ahogy egy nappal korábban tette, de ezt kell tenniük. Ugyanakkor nem nagyon tudta ünnepelni első F1-győzelmét az elvesztett barát miatt.

A mezőnyből a McLaren-versenyző Lando Norris is egyetértett Ricciardóval, elismerve, hogy megrázza az embert, amikor arra gondol, hogy akár ő is lehetett volna a szerencsétlenül járt pilóta az előző, még F2-es szezonjában. A 19 éves versenyző elismerte, hogy nagyon mélyen érintette a tragédia, talán mások jobban viselik a hasonló eseteket, de túl kell lépniük ezen, és tenniük kell tovább a dolgokat.

Borítókép: A 2019. augusztus 31-én versenybalesetben meghalt Anthoine Hubert-re emlékezik a Forma–1 mezőnye a 2019-es Belga Nagydíj rajtja előtt Spában. Fotó: Peter J. Fox / Getty Images Hungary.