Egy hajszál csak a Ferrari és a Mercedes között Monzában

2019.09.06. 16:37

Esőben rendezték a Forma-1-es Olasz Nagydíj hétvégéjének első pénteki szabadedzését, a speciális körülmények pedig a pilóták időeredményén is meglátszott, azon túl, hogy a Belga Nagydíj győztese, Charles Leclerc nyerte az első edzést a Ferrarival, túl sok információt nem kaptunk arról, hogy melyik csapat mennyire jól rakta össze a monzai száguldáshoz leginkább alkalmas alacsony leszorítóerős beállításokat.

Leclerc mögött a két McLaren végzett a top 3-ban, de a sorrend helyett inkább a vezetői hibák miatt volt érdekes a többször is megszakított másfél órás gyakorlás. Kimi Räikkönen hozta az első piros zászlót, amikor nagyjából fél óra után megpördült és az Alfa Romeóval a falnak csúszott a hosszú, padlógázas jobbos kanyarban, a Parabolicában, majd szinte azonnal a hétperces mentés utáni újraindítás után Sergio Pérez forgott meg az Ascari sikán kijáratánál, és törte össze a Racing Point hátulját és elejét is.

A harmadik, egyben utolsó piros zászlós megszakítást Pierre Gasly okozta, aki a Toro Rosso fékének meghibásodása miatt fennakadt az egyik fekvőrendőrön.

Ez egyébként elég népszerű része volt a pályán, az első és a második edzésen is elég sokan átvágtak a durvább akadályt jelentő rázóköveken. A második edzés egyébként már száraz körülmények között indult, ez látszott a köridőkön is, már az edzés elején is közel 6 másodperccel gyorsabbak voltak az eső edzés legjobbjánál.

Fél óra után a második edzés is megakadt, előbb egy kisebb eső, majd a pályáról való sódertakarítás miatt volt üres a versenypálya. Innentől hol csillapodott, hol erősödött az eső, ami azért jelentősen behatárolta, mire képesek a pilóták, a két Mercedes viszont ennek ellenére meg tudta közelíteni a Ferrarikat, sőt, Lewis Hamilton fél órával a leintés előtt 7 századra meg tudta közelíteni Leclerc-t.

A végén a két Ferrari és a két Mercedes, illetve Max Vesrstappen ötöse 3,7 tizedmásodpercen belül zárt, ami talán a vártnál kisebb előny a Ferrari számára, de szombaton még változhatnak az erőviszonyok. Némi meglepetésre a Toro Rossó-s Pierre Gasly vezette a középmezőnyt, bár a lemaradása fél másodperc volt a Red Bullhoz pont a helyére érkező Alex Albon mögött. Nem árt viszont észben tartani, hogy a vasárnapi futamra elég nagy eséllyel jósolnak esőt, nem várt izgalmak is lehetnek így.

Eredmények

Első szabadedzés

Második szabadedzés