Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Merci-főnök: Sosem láttunk ilyen abszurditást

2019.09.08. 10:23

Furcsa véget ért szombaton az Olasz Nagydíj időmérője – Kimi Räikkönen balesete után még kilencen mehettek volna mért körre az időmérő harmadik szakaszának végén, ám egyrészt túl sokáig várva, másrészt a pályán egymás mögött (a szélárnyékot jelentő helyeken maradás miatt) versenytlassulva addig szórakoztak a pilóták, amíg a kilenc versenyző közül csak Carlos Sainz tudta időben megkezdeni a mért körét, a többiek már csak a piros lámpa alatt hajtottak át a célvonalon.

Emiatt az utolsó kört sokáig vizsgálta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA),ám a végén maradt a sorrend, Lance Stroll, Carlos Sainz és Nico Hülkenberg figyelmeztetést kaptak csak, komolyabb büntetés nem lett.

Az eset a nézőket, de az F1-ben dolgozó szakembereket is meglepte,  így volt ezzel például a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is, aki így nyilatkozott:

A jelenlevő nézők elvesztették a csúcspont végigizgulásának lehetőségét, nem látták az igazán éles kört. De ami az egészet illeti, egyikünk sem látott ehhez hasonló abszurditást.

Az elmúlt hetekben több hasonló eset is volt, a múlt hétvégi Belga Nagydíj időmérőjén is elég nagy sorban jöttek egymás mögött a pilóták, míg a Forma-3 szombati, monzai időmérőjét meg kellett szakítani az egymást folyamatosan feltartó, egymás mellett lassulgató pilóták miatt, amit aztán a 30 pilótából 17-nek kiosztott büntetés követett.

Wolff kiemelte, hogy Monza és Spa elég speciális helyszín a szélárnyékolás miatt, de amit a pályán láthattak a nézők, az nem vált az F1 előnyére.

Bár az F1 időmérője után a versenybírók nem osztottak senkinek büntetést, a jegyzőkönyvet azzal zárták, hogy erősen ajánlják az FIA-nak egy hasonló helyzetre vonatkozó megoldás kidolgozását.