Büntetni a Ferrarit? Persze, és a rendőrség szabadít ki minket

2019.09.09. 14:34

Volt egy kis feszültség az Olasz Nagydíjon a Leclerc-Hamilton-csata miatt, a ferraris és az ötszörös bajnok utóbbi egyetlen igazi előzési kísérleténél összeért, a Mercedes menekülőútra került, és maradt a második helyen. Leclerc a célig visszaverte a másik Mercedes - jóval enyhébb - támadását is, és győzött, Hamilton fáradt gumijain harmadik lett.

Főnöke, Toto Wolff szerint Leclerc manővere határeset:

Nagyon kemény versenyzés volt, talán túl is ment a határon. És Lewis kellett hozzá, hogy ne legyen belőle baleset. De végül is mit tehetnénk? Megbünteted Monzában a vezető Ferrarit öt másodpercre? Kizárt, rendőrségi kísérlettel tudtak volna csak kimenekíteni minket innen.

Maga Leclerc is elismerte, elment a végsőkig, mivel korábban ellene is hasonlóan harcolt, és utasította a második helyre Ausztriában Max Verstappen.

"Ez volt az első hétvége életemben, amikor csak a győzelem járt a fejemben. Az Osztrák GP óta világos, hogy tovább mehetünk el védekezésben és támadásban, agresszívebbek lehetünk. Azt hiszem, Ausztria segített változtatni a felfogásomon, és ennek köszönhetően is nyertem. Nyilván elmentem a határig, de nekem rendben, ha így versenyzünk" - idézte a Ferrarist a Gazzetta.it.

Hamiltontól azt kérdezték az újságírók, hogy viselkedett volna, ha már zsebében az idei bajnoki cím?

"Nem mozdulok, és összemegyünk. 

De semmi gondom vele, nem vagyunk harcban, azonnal gratuláltam neki, amint kiszálltam a kocsiból. Szerintem Charles az egyik legtisztelettudóbb pilóta, csak volt egy-két szorosabb pillanatunk. Most először kerültem kerék a kerék ellen vele. Ha új versenyzőhöz érkezel, kipuhatolod, hogy áll a különböző helyzetekhez, más pozíciót veszel fel ellene. Legközelebb talán jobb munkát végzek. Elképzelhető, hogy négyszemközt beszélünk majd a történtekről, de semmi komoly, folytatjuk a versenyzést. Állok elébe, hogy még sok ilyen versenyünk legyen a jövőben."