Jelentsék fel a Ferrarit, ha akarnak valamit
További Forma-1 cikkek
- Tizenöt év után újra az F1-ben: nagy visszatérőt jelentett be a Haas
- Norris és Doohan nyomdokain: Molnár Martin sporttörténelmet írt Nagy-Britanniában
- Sajtóhírek szerint eldőlt Schumacher jövője
- Michael Schumacher lánya férjhez ment, ebben a ruhában mondta ki a boldogító igent
- A világ egyik leghíresebb sportolója elárulta, hogy egész életében depresszióval küzdött
Néhány hete írtunk róla, hogy a Red Bull Racing, illetve motorszállítója, a Honda érdeklődött az FIA-nál (Nemzetközi Autós Szövetség) a Ferrari motorjának szabályosságáról. Az olaszok az utóbbi öt futamon megszerezték az első rajthelyet, a belga, az olasz, a szingapúri versenyt zsinórban megnyerték, valójában Oroszországban, majd a hétvégén Japánban is csak saját hibájuk miatt nem győztek.
A legfrissebb számítások szerint motorjuk
8 tizedmásodperces előnyt jelent
pilótáik, Charles Leclerc és Sebastian Vettel számára körönként, ami kivételesen sok.
Az Autosport most arról ír, más istállók is csatlakoztak a Red Bullhoz, és az FIA-hoz mentek felvilágosításért, mit szabad és mit nem a motorok megtervezésénél, illetve gyártásánál. Azt sejtik ugyanis, hogy a Ferrari olajat juttat az intercoolerbe – köztes hűtő –, ami így plusz üzemanyagként ég el, így nagyobb erőt eredményez a motornak. Az olajégetés tilos, viszont a szabályzat szövege nem rendelkezik egyértelműen a nem szándékosan az intercoolerbe jutó üzemanyagról. Így a Ferrari elméletileg nem jár tilosban.
Elméletileg, ugyanis sem a Red Bull, sem más nem kapott azóta sem választ a szövetségtől, vagyis nem tisztázták a homályosnak tűnő kérdést.
Az Autosport szerint az állhat a hallgatás hátterében, hogy a szervezet az utóbbi időben másképp kezeli az effajta kérdéseket, és Jean Todt FIA-elnök álláspontját képviseli, aki azt preferálja, ha valamit gyanúsnak tartanak, vagy nem tetszik, tegyenek hivatalos feljelentést az adott kérdésben.
Úgy tűnik, ezt az ellenfelek nem akarják, vagy nem kockáztatják meg. A Forma–1-ben folyamatosan megy az ügyeskedés a fejlesztésekben, mindenki próbál a technikán javítani, sokszor a szabály szövegének szélén táncolnak, és valójában csak akkor mennek egymásnak, ha teljesen biztosak a másik vétkességében.
Vagyis jelen állás szerint, úgy tűnik, a Ferrari előnye marad, az idei hátra lévő négy futamon is fölényben lesznek. A riválisok visszafogottságánál számít, hogy a Mercedes már megnyerte mindkét világbajnoki címet, a Red Bullnak pedig egy pillanatig sem volt esélye egyikre sem, így semmi nem múlik azon, ha a Ferrarit esetleg valahogy visszafogják.
A téma az új szezonban, a téli tesztek alatt, majd az első 2020-as futamokon melegedhet fel újra – feltéve, hogy akkor is jóval előrébb tart majd a Ferrari.