Luca, Ottilia
2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

F1: sehol a Mercedes az első amerikai edzésen

GettyImages-1184876124
2019.11.01. 18:39

A jelen a jövőről szól Austinban, a Forma-1-es Amerikai Nagydíj helyszínén, ahol csütörtökön még a 2021-ben érkező, már az új szabályok szerint tervezett autó alaptípusát mutatták be, míg pénteken az első (majd később a második szabadedzésen is) a Pirelli 2020-as gumijainak prototípusát tesztelték a csapatok.

Minden csapat két-két szett C4-es (a második legpuhább) gumit kapott autónként a két pénteki szabadedzésre, és a 2020-as információgyűjtés jegyében a többség elég sok kört próbált meg kihozni belőlük, sőt, mindenféle mérőeszközökkel látták el az autókat, hogy a lehető legjobban megismerjék a limitált időre kapott gumikeverékeket.

Nem ez volt az egyetlen újdonság, amivel a csapatoknak számolnia kellett – az elmúlt egy évben sokat romlott az austini versenypálya borítása, és sok helyen elég jelentősen érzékelhető hepehupás részek nehezítették a pilóták dolgát. Charles Leclerc Ferrariját is egy ilyen bukkanó dobta meg a 9-es kanyarban még az edzés elején, ami miatt a monacói pilóta a pályán kívül került, de szerencséje volt, nem törte meg az autóját.

A gumitesztelés mellett érezhetően a kísérletezésről is szólt pár csapatnak az első, másfél órás gyakorlás, a Mercedesek például a valós teljesítményüktől messze elmaradva teljesítettek, Lewis Hamilton csak a nyolcadik, Valtteri Bottas pedig csak a 17. lett, ennél jobb eredmény várható majd tőlük, legkésőbb a szombat esti időmérőn.

Az élen Sebastian Vettel bontotta meg a nagy Red Bull-egységet, Max Verstappen volt a leggyorsabb, Vettel 169, Alexander Albon pedig 259 ezredes hátránnyal jött mögötte, a negyedik Pierre Gasly pedig már majdnem 1 másodpercre volt tőlük.

Részben már a 2021-ben érkező új autókhoz kötődik a Renault első szabadedzés alatt tett bejelentése, miszerint átalakítják a csapaton belüli aerodinamikai részleg struktúráját. A változás lényege, hogy a részleget eddig vezető Peter Machin közös megegyezéssel távozik, a helyére pedig az a Dirk de Beer érkezik, aki legutóbb a Williamsnél dolgozott, előtte viszont a Ferrari miatt hagyta ott a Renault jogelődjét, a Lotust.