Hamilton: Még mindig hiányoznak Lauda üzenetei

A hatszoros világbajnok Lewis Hamiltonnak nagyon hiányzik Niki Lauda támogatása, árulta el az Autosportnak a brit Forma-1 pilóta.

A májusban meghalt háromszoros világbajnok Lauda a Mercedes egyik vezetője volt. Hamilton életében is fontos szerepet játszott. 

„Hiányolom az üzeneteit és a megosztott videókat. Még mindig megvan sok beszélgetésünk, a mai napig újraolvasom azokat" – mondta Hamilton, aki korábban arról is beszélt, hogy lelkileg nagyon megviselte a szezonban Lauda halála, és a Forma-2-es pilóta, Anthoine Hubert halálos versenybalesete.

„Még egyszer, Lauda támogatása nélkül valószínűleg nem váltok csapatot. A támogatása nélkül nem lennék még mindig ennél a csapatnál. Nem hinném, hogy ez a csapat ilyen sikeres lett volna az ő támogatása nélkül."

Hamliton úgy látja, a versenyzők és csapatvezetők között hidat képezett Lauda, ő értette, mekkora nyomás van rajtuk. „Odament a vezetőkhöz, nyomást helyezett rájuk, megszorongatta a tökeiket. Ebben volt ő igazán jó." 

A Mercedes pilótája elmondta, akkor is meglátogatta Laudát, amikor már nagyon rossz állapotban volt, becsövezve feküdt egy ágyban. Mentorának harci szelleme még akkor is érezhető volt, de a pilótát sokkolta a látvány.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

5 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34