Donát
1 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

A pilóták is beleszóltak a McLaren mintájába

2020.02.13. 14:53

A McLaren volt a hatodik Forma-1-es csapat, ami bemutatta 2020-as autóját: az angol istálló wokingi központjábna mutatta be az MCL35 névre keresztelt autót. A kocsin a legfőbb változás 2019-hez képest, hogy mattra cserélték a festést, és hogy a hexagonális törésű kék minta sokkal egyenesebb vonalú lett, az első és a hátsó szárnyak mellett a motorburkolat alsó fele lett még kék.

Radikális tervezési újítás nincs rajta, inkább a 2019-es modell jelentősen továbbfejlesztett verziójának tekinthető. Az orrkúp szűkebbre lett szabva, ahogy a motortér is kompaktabb látszatot kell, de újnak tűnik az oldalsó légbeömlők alatti bevágás is, amivel a levegőt terelik a hátsó szárny felé. Ezt egyébként a kisebb légbeömlő nyílásnak is köszönhetően érték el, ez, és a kompaktabb motortér is nagyobb előreugrást jelezhet. Az első légbeömlők előtti terelők is sokkal összetettebbek lettek, már-már a Mercedes és a Red Bull szintjét idézik, arra utalva, hogy rengeteget dolgoztak a McLarennél azon, hogy még közelebb kerüljenek a dobogóhoz.

Az első szárny kialakítása a Ferrari dizájnját követi, erőteljesen tereli kifelé a levegőt középről a vonalvezetés, vagyis nem a 2020-ra egyre népszerűbbé váló Mercedes-minta mögé álltak be.

Az autó az első, amin már a teljes fejlesztési időszak alatt dolgozhatott a McLaren két nagy tavalyi igazolása, a csapatfőnök Andreas Seidl és a technikai igazgató James Key, ez pedig komoly változtatásokat eredményezett.

A McLarent 2020-ban az előző szezonhoz hasonlóan Lando Norris és Carlos Sainz vezetik majd. Idén a vezetés mellett extra szerep is hárult rájuk, az autó mintázatába is beleszólhattak. Norris a bemutatón, a kocsi mellett állva azzal viccelődött, hogy ő tervezte az egészet, de önmagában az, hogy a pilótáknak is volt beleszólásuk a végleges kinézetbe, új a modern Forma-1-ben.

A McLaren előtt sorban a Haas (internetes, számítógéppel tervezett képeken), a Mercedes (a 2019-es autót átfestve), a Ferrari (nagy show keretében), a Red Bull (szintén képeken, majd Silverstone-ban a pályára kihajtva), illetve a Reanult (autó nélküli autóbemutatót tartva) mutatta be 2020-as gépét.

A folytatásban

  • február 14-én, pénteken az Alpha Tauri (korábbi Toro Rosso), illetve a pályán, már a végleges autót bemutatva a Mercedes következnek,
  • őket 17-én, hétfőn a Williams és a Racing Point köveik,
  • míg az Alfa Romeo és a Haas fizikai bemutatója a barcelonai teszt előtti reggelen, 19-én lesz majd.