Divatbemutatóval debütált az Alpha Tauri az F1-ben

2020.02.14. 20:34

Péntek este, a Ferrarién is túltevő show keretében mutatta be az új nevet és vele új színeket kapó Forma-1-es istálló: a tavalyi szezonban még Toro Rosso névvel versenyző csapat idén már Alpha Tauri néven folytatja, a kék, ezüst dizájnt pedig fehérre és sötétkékre cserélték le. Sokan úgy várták, hogy a névadó cég színeit követve fekete és ezüstszínű lesz az új autó, de végül ha más árnyalatban is, de maradtak a kéknél a csapatnál.

Az Alpha Tauri az anyacég Red Bull salzburgi központjában, a Hangar 7-ben tartotta a show-t, ahol a péntek esti főműsoridős programnak köszönhetően a végletekig húzták a bemutatót: előbb a divatmárkát mutatták be az érdeklődöknek Salzburgban, majd a pilóták versenyoverálja következett, és csak ezek után leplezték le az autót, amiből a milánói La Rinascente üzletház oldalára is rögzítettek egyet a hét közepén.

Az autó neve a csapat átnevezését követi, a kocsi AT01 néven indul majd a szezonban. A csapat pedig igyekezett gyorsan további szögekből is megmutatni.

A névváltás mögött az anyacsapat marketing elgondolása van: a Toro Rossóval bár ugyanúgy a Red Bullt reklámozták olasz nyelven, az Alpha Tauri név behozásával viszont a cég ruhamárkáját népszerűsítik majd.

A múlt héten a Haas nyitotta a bemutatók sorát egy digitális képsorral, majd a hét elején Mercedes a tavalyi, világbajnok autót festette át a 2020-as színekre – pénteken aztán már a 2020-as autót is megmutatták, sőt, a pályára is kihajtottak vele. Kedden a Ferrari nagy show-t csinált az SF1000-nek. A Renault valamit megmutatott az autójából, de teljes egészében nem fedte fel azt, a McLaren rengeteg új technikai fejlesztést hozott a némileg új színek mellé, a Mercedes éles bemutatójával egy időben pedig az Alfa Romeo is mutatott egy valentin napi speciális festést.

A Williams és a Racing Point február 17-én, hétfőn mutatja be új kocsiját, a Haas és az Alfa Romeo (vélhetően egy új, végleges festéssel) a barcelonai teszt első napján, február 19-én reggel tart bemutatót.