Még egy pozitív teszt, és lefújják az Ausztrál Nagydíjat

GettyImages-1211903080
2020.03.12. 08:16

Csütörtökre kiderült, hogy a korábban koronavírussal fertőződött két Haas- és egy McLaren-csapattag után újabb két Haas-alkalmazottnál is felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja, így már legalább öt csapatalkalmazott lehet fertőzött az idénynyitó Ausztrál Nagydíjra készülő Forma-1-en belül.

A legfrissebb hírek szerint ezért amennyiben pozitív esetet találnak a csapatoknál, lefújják az egész nagydíjat – egy pozitív eset ugyanis szinte biztosan jelentős mértékű karanténba vonulást eredményezne.

Az öt lehetséges fertőzés miatt a Haas és McLaren csapatok minden tagját ellenőrzik, abban bízva, hogy csütörtökön megkapják az eredményeket, amiknek ismeretében felelősen dönthetnek a folytatásról.

 Azt tudni, hogy a Haasnál három szerelő és egy mérnök betegedett meg, emiatt biztosan kényszermegoldást kell majd alkalmazniuk, amennyiben lesz verseny Melbourne-ben.

Hamilton lefújná a futamot

Nagyon, nagyon meglepett, hogy egyáltalán itt vagyunk. Természetesen nagyszerű dolog, hogy elindul a bajnokság, de sokkol, hogy itt ülünk ebben a szobában. Az egész világ lépéseket tesz a vírus miatt, az amerikai elnök Trump is lezárta az USA határait Európa előtt, az NBA-t is felfüggesztették, de a Forma-1 megy tovább

mondta egy melbourne-i sajtóeseményen Lewis Hamilton, aki szerint egyértelműen a pénz motiválja az F1-döntéshozókat. Hozzátette, hogy találkozott a pálya mellett a 80 éves Jackie Stewarttal, de rajta kívül is rengeteg idős szurkolót látott, akikre komoly veszélyt jelent a vírus.

Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája arról beszélt, hogy nehéz tisztán látni és jól ítélkezni, amikor azt látja, hogy egy több sportesemény marad el a koronavírus miatt, ugyanakkor meg kell bízniuk a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntésében és mérlegelésében. Ugyanakkor, ha csak a csapatokra lenne bízva a döntés, kizártnak tartja, hogy elutaztak volna Ausztráliába.

A folytatás kapcsán Egy kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy amennyiben az F1 környékén szaporodnak a megbetegedések, netán valaki meghalna a vírus miatt, kérdés nélkül a bajnokság leállítása mellett kampányolna.

Borítókép: Esteban Ocon, a Renault Forma-1-es pilótája védőmaszkban a 2020-as Ausztrál Nagydíjon. Fotó: Clive Mason / Getty Images Hungary