Zsolt
6 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Hónapokra elfelejthetjük a Forma-1-et

2020.03.13. 11:15
Az Ausztrál Nagydíj után a Bahreini és a Vietnámi GP-t is törölte a Forma-1 vezetősége, májusig biztosan nem kezdődik el a szezon – az F1 úgy számol, május végén indulhat legkorábban az idény, de a koronavírus-járvány helyzetétől függ, folyamatosan figyelik majd a helyzetet.

Totális káosz után sikerült végül törölnie a Forma-1 vezetőinek, a Nemzetközi Automobil Szövetségnek és az ausztrál hatóságoknak a szezonnyitó hétvégi Ausztrál Nagydíjat azután, hogy csütörtökön kiderült, a McLaren csapatának egyik tagja koronavírusos. Ezért a csapat visszalépett, és a fertőzött mellett további 14 tagjuk karanténba kerül.

A maradék 9 csapat éjszakába nyúlóan egyeztetett az F1-vezérkarral, ám a futam törlését csak reggel 10 után – az eredetileg tervezett és közben elhalasztott kapunyitás után több mint 1 órával – jelentették be, még úgy is, hogy a tíz csapatból a végére csak három volt azon az állásponton, hogy lehetőség szerint tartsák meg a versenyt. Ez a hármas az Autosport információi szerint a Red Bull Racing, az AlphaTauri és a Racing Point voltak, minden más csapat biztonsági okokból a törlést támogatta. A Mercedes állítólag a versenyt támogatva ült be a tárgyalásra, de közben a csapatfőnök Toto Wolff telefonon egyeztetett a Mercedes stuttgarti vezérkarával, akik meggyőzték, hogy a törlés mellett szavazzon.

Az álláspontjukat megerősítendő, Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) és Sebastian Vettel (Ferrari) pedig állítólag már péntek hajnalban, órákkal a döntés előtt hazarepültek, de állítólag így tett Lewis Hamilton is.

Az ausztrál szervezők reményüket fejezték ki, hogy később megtarthatják a versenyt, ám erre a bizonytalan helyzetben nem sok esély van. Sőt, állítólag az éjszakai F1-gyűlésen a csapatok már arról egyeztettek az F1 technikai igazgatójával, Ross Brawnnal, hogy hány futamról kell lemondani, és mikor indulhat újra, pontosabban kezdődhet el biztonságosan a bajnokság. (A The Race úgy értesült egyébként az F1 letudta volna a pénteki napot menetrend szerint, és annak végén döntött volna a folytatásról.)

A McLaren visszalépése és a futam hivatalos törlése között 12 óra, egy teljes éjszaka telt el. Eközben semmit nem kommunikált a helyzetről sem a Forma-1, sem a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), így a csapatok alkalmazottjai, az újságírók és a szurkolók sem tudták, mire készüljenek. Mivel nem volt semmi hivatalos bejelentés, a bejáratoknál szurkolók ezrei gyűltek össze, a fertőzés miatt egészségügyi kockázatot jelentve, és órákig kellett várniuk, mire hazaküldték őket.

A késlekedés kapcsán Brawn megvédte az F1 álláspontját, miszerint az utolsó utáni pillanatig a futam megrendezésének lehetőségét keresték.

Nagy hatásunk van a helyi gazdaságra, a futamnak pedig a mi gazdaságunkra. A Forma-1-nek működnie kell, ezt valahogy meg kell oldanunk. Ezt tartottuk szem előtt, amikor úgy döntöttünk, elutazunk Ausztráliába, de amikor így határoztunk, kicsit másképp álltak a dolgok, mint most. Talán mindenkit meglepett, milyen gyorsan fokozódott a probléma. A járvány nagyon gyorsan terjedt, főleg Olaszországban, ezt senki nem jósolhatta meg előre

mondta Brawn az F1 honlapjának készített videóinterjúban.

Hozzátette azt is, hogy nehéz helyzetben volt, mert folyamatosan kapcsolatban kellett lennie az FIA elnökével, Jean Todttal és az F1-vezér Chase Carey-vel is, miközben egyikük sem volt ott a helyszínen, ezért is mentek lassan az egyeztetések. Eleinte megpróbáltak elővigyázatossági intézkedéseket hozni. Volt tervük arra az esetre ha egy, öt vagy tíz fertőzöttre bukkannak, de nem mérték fel jól a helyzetet, a McLarennél egy fertőzött miatt további 14 csapattag ment karanténba, tehát egy ember miatt kiestek a futamról. Így végül nem maradt más választásuk, törölték a futamot az utolsó pillanatban, két órával az első szabadedzés előtt.

Júniusig tart a nyári szünet

A szaksajtóban felvázolt forgatókönyv elég rossz hír a szurkolóknak: a március 22-i Bahreini és az április 5-i Vietnámi Nagydíjak mellett az európai szezon elejét is törölhetik vagy elhalaszthatják. Ezt a két futamot a Forma-1 vezetősége pénteken napközben hivatalosan is elhalasztotta járványra hivatkozva, vagyis májusig garantáltan nem lesz újabb F1-futam.

Ám ezek után is bizonytalan a helyzet. A tömegrendezvények korlátozása miatt nem utazna el az F1 Hollandiába az új, döntött kanyaros zandvoorti pályára, sem Spanyolországba, de Monacóba sem. Utóbbit könnyű szívvel halaszthatnak el, hiszen az ottani szervezők nem fizetnek amúgy sem a futamért, így nem okozna plusz kiesést.

A szezon a mostani információk szerint lehet, hogy csak június 7-én az Azerbajdzsáni Nagydíjjal indulna el.

Az F1 a pénteki közleményében óvatosabban fogalmazott, május végi indulással számolnak, de a koronavírus-járvány helyzetétől teszik függővé, mikor kezdenek, a járvány alakulását folyamatosan vizsgálva döntenek majd.

Ez azzal a következménnyel járna, hogy lényegében eltörölnék a Magyar Nagydíj utáni nyári szünetet, ahova két európai futamot be lehetne szorítani – tervek szerint az egyik Hollandia lenne. Így a már korábban elhalasztott Kínai Nagydíjat is számolva hat futam törlődne vagy halasztanák el, ha ebből kettőt, esetleg őrült logisztikával hármat pótolnak, akkor is 18-19 futamból állhat a szezon, ami a globális veszélyhelyzet ismeretében több, mint jó.

Erről beszélt Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója is, aki azt mondta, hogy a következő két futam (Bahrein és Vietnám) esetében szinte azonnali döntést kell hozniuk, és „sorban bejelentenek mindent, ami szükséges, hogy hogyan rendelkeznek a legközelebbi eseményekről.”

Carey éppen Vietnámból repült vissza Ausztráliába a válságkezelés közben, Hanoiban is éppen a futam bizonytalan helyzete miatt volt. Ugyanakkor hozzátetette, hogy a helyzet napról napra változik, pénteken is minden más volt, mint négy, vagy akár két nappal korábban, így nehéz biztosat mondani a jövőre. 

A gazdasági vonzat egyébként elég fontos tényező: az Ausztrál GP rendezési díja 55 millió dollár (16,5 milliárd forint), a teljes rendezési költség ennek a duplája, a teljes gazdasági hatás pedig a sokszorosa lehet. Hat törölt vagy halasztott futamra vetítve könnyen látható, hogy sokmilliárd dolláros régióba léphet a kiesés.

A bátor McLaren

A pilóták közül lényegében mindenki sajnálatát fejezte ki, amiért nem ülhet autóba, de a biztonságot és a csapatok, pilóták, szurkolók egészségét mindennél fontosabbnak tartják.

A sajtóban leginkább a már csütörtökön visszalépő McLaren bátorságát méltatták, hiszen a csapat irányt mutatott a többieknek, ráadásul levette mindenki más válláról azt a terhet, hogy nekik kelljen elsőként kimondani, ne legyen futam. A lépés kapcsán Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója kettős érzéssel nyilatkozott:

Üdvözlöm az F1, az FIA és az AGPC [Ausztrál Nagydíj Rt.] döntését, hogy törölték az Ausztrál Nagydíjat. Az F1-család és a helyi közösség egészsége és biztonsága a legfontosabb. Versenyzőként ez volt a legnehezebb döntés, amit valaha meg kellett hoznom. Elnök-vezérigazgatóként ugyanakkor ez volt a legkönnyebb döntés, amit életemben hoztam

mondta.