Anita, Kármen
11 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Nézők nélkül tartják meg az idei F1-es Brit Nagydíjat

2020.04.27. 10:01

A BBC Forma-1 szakértője Twitter-bejegyzésében arról írt hétfőn, hogy a Brit Nagydíj szervezői értesítették már a jegyvásárlókat, hogy a koronavírus-járvány miatt idén kizárólag nézők nélkül tudják megtartani a futamot. A versenyt július 17 és 19. rendezik. 

A szervezők azt írták levelükben, hogy ameddig lehetett, kivártak a döntéssel, de mostanra biztossá vált, hogy a járványhelyzet és a korlátozó intézkedések mellett lehetetlen lesz nézők előtt megtartani a versenyt. Azon dolgoznak az illetékes kormányzati szervekkel, hogy a futamot legalább zárt kapuk mögött meg tudják tartani. Egyúttal több ezer jegyet ajánlanak fel a jövő évi futamra az egészségügyi dolgozók számára, olvasható a levélben. A megvásárolt jegyek a 2021-es versenyre is érvényesek lesznek, de aki kéri, annak visszatérítik az árát. 

 A járvány miatt eddig hét versenyt elhalasztottak el, kettőt pedig végleg töröltek az idei versenynaptárból, bizonytalan mikor és hol kezdődhet a szezon. Az osztrák GP szervezői mindenesetre úgy készülnek, hogy július elején náluk rajtol el a 2020-as idény, vélhetően zárt kapuk mögött. 

Az osztrák verseny után két héttel következne a Brit Nagydíj. Eddig sem a brit kormány, sem pedig az F1 nem kommunikált arról, hogy mi lesz a verseny sorsa, a mostani bejelentés előrevetítheti, hogy ez a futam is elmarad végül. Nagy-Britanniában még mindig súlyos a járványhelyzet, eddig több mint 20 ezren haltak meg a vírus következtében. 

Egy olyan forgatókönyv is felmerült, amely szerint egyes helyszíneken dupla versenyeket tartanának annak érdekében, hogy érvényes legyen az idei világbajnokság. Ezt a tervet támogatta Zak Brown, a McLaren csapatfőnöke is, pont Silverstone-t emlegette lehetséges példaként. Brown azt sem tartotta kizártnak, hogy az összes európai verseny zárt kapus legyen. A Magyar Nagydíjat augusztus 2-án rendezik, a szervezők úgy készülnek, hogy megtartják a versenyt, de azt már most lehet tudni, hogy nézők nélkül hatalmas anyagi bukta lehet a magyar verseny. Hogy milyen hatásai lehetnek a járványnak a Forma-1-re, arról ebben a cikkünkben írtunk.