Bottas pályacsúccsal nyitotta a szezont, Vettel elvérzett, csak a 11. az osztrák időmérőn

GettyImages-1254207361
2020.07.04. 16:09
Valtteri Bottas fantasztikus, pályacsúcsot jelentő körrel nyerte a 2020-as Forma-1-es szezont nyitó Osztrák Nagydíj időmérőjét. Lewis Hamilton a 2., Max Verstappen a 3. rajthelyet szerezte meg vasárnapra, a két Ferrari gyengélkedik, Charles Leclerc a 7., Sebastian Vettel viszont csak a 11. helyen.

A pénteken és szombat délben, vagyis a Forma-1 2020-as idényét nyitó Osztrák Nagydíj három szabadedzésén tapasztalt erősorrend alapján meglepetés nélkül indult a szezon első időmérője Spielbergben: a kvalifikáció első harmadában a két Williams, a két Alfa Romeo, illetve az egyik Haas, nevezetesek Kevin Magnussen esett ki. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a tavaly még messze a mezőny után kullogó Williams nagyot lépett előre 2020-ra, és reális közelségbe került, hogy egyes pályákon a Q2-be is bejusson a szezon előtti virtuális F1-bajnokságot nyerő George Russell, vagy akár az újonc Nicholas Latifi is.

A 18 perces szakasz fő említhető eseménye az volt, hogy az eddigi három szabadedzést nyerő Lewis Hamilton csak a harmadik lett, a Q1-et az Ausztriában 2018-ban és 2019-ben is futamot nyerő Max Verstappen nyerte Valtteri Bottas előtt.

Vettel elvérzett a Q2-ben

A Q2-ben rákapcsolt a Mercedes, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is nagyon erős 1:03-as kört mentek, majd második próbálkozásra mindketten megdöntötték Valtteri Bottas még 2018-ban futott időmérős pályacsúcsát – ekkor Bottas volt a jobb a két Mercedes-pilóta közül. Az időmérő második harmadában Max Verstappen a mezőnyben egyedüliként a közepes keverékű gumikkal ment, hogy spóroljon a lágy szett gumikkal, de így sem volt veszélyben a továbbjutása a legjobb 10-be – a legvégén kigurult ugyan lágy gumival, hogy biztosítson, de erre végül nem volt szüksége.

Sebastian Vettel viszont nem volt ilyen szerencsés, a Ferraritól a szezon végén távozó négyszeres világbajnok éppen a csapattárs Charles Leclerc mögött lemaradva csak a 11. lett, így nem pontszerző helyről kezdi majd meg az idény első futamát. Nem csak ők, minden Ferrari-motort használó csapat szenvedett az egyik leginkább motorerő-igényes pályán, ami szoros összefüggésben lehet a bizonyítékok nyilvánosságra hozatala nélkül lezárt, a Ferrari elleni nyomozással.

Valtteri Bottas elsőként ment 1:03-as köridő alá a Q3 legelején, mögötte a csapattárs Hamilton jött, majd a két Red Bull. A második próbálkozásnál Bottas rontott, a pálya középső szektorában csúszott le a pályáról, de még így is megtartotta az első helyét, Hamilton ugyanis csak 12 ezredmásodpercre tudta megközelíteni, ám így is a Mercedesé az első sor. Bottas végül 1:02,939-re javította a spielbergi pályacsúcsot.

A Mercedesek mögött sorban Max Verstappen, Lando Norris, Alexander Albon és Sergio Pérez is megverték a végül hetedik rajthelyet megszerző Charles Leclerc-t, vagyis a McLaren és a Racing Point is erősen indította a szezont.

Frissítés:  Órákkal az időmérő vége után  a versenybírókhoz hívatták Lewis Hamilton t, amiért a Q3-ban futott első mért körénél elhagyta a pályát, illetve amiért a gyanú szerint a második mért körénél nem lassított, amikor Bottas kicsúszás miatt sárga zászlót lengettek. Előbbi miatt elvették ugyan a mért körét, de az utóbbi esetet megúszta, így nem változott az időmérőn kialakult rajtsorrend.

A 2020-as Osztrák Nagydíj időmérőjének végeredménye

(Borítókép: Valtteri Bottas a 2020-as Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzésén. Fotó: Bryn Lennon / Getty Images Hungary)