Räikkönent látványosan cserben hagyta a kereke

vlcsnap-2020-07-05-17h04m58s173.png
2020.07.05. 17:34

Összesen 11 pilóta fejezte be a Forma-1 2020-as szezonját nyitó Osztrák Nagydíjat, hosszú ideje ezen a versenyen esett ki a legtöbb versenyző – összehasonlításképp, tavaly hat kieső volt a legtöbb egy futamon, a Német Nagydíjon esett meg ez.

A kilenc kieső közül talán Kimi Räikkönen esete volt a legérdekesebb – bár korántsem a legdrámaibb. Az Alfa Romeo finn pilótája a második biztonsági autós szakasz zárultával esett ki a versenyből, amikor a jobb első kereke egész egyszerűen lerepült az autójáról.

Räikkönen ekkor már körök óta a pályán volt a friss kerékcseréje után, vagyis elég sokáig bírta a feltehetőleg nem elég jól rögzített kerék, hiszen általában az első kanyarban, de inkább még a bokxutcában ki szokott derülni, hogy lötyög a gumi. Az Alfa Romeót később 5000 euróra (1,7 millió forint) büntették meg, amiért veszélyes körülmények között engedték vissza Räikkönent a pályára.

Később kiderült, hogy menet közben, röviddel a kerék távozása előtt leesett az azt rögzítő csavar, így történt a kiesést eredményező incidens.

A kerekét elhagyó Alfa Romeo a célegyenes elején állt meg, így a visszatérő biztonsági autó körökön át a boxutcába vitte a mezőnyt, majd újra átengedte az utat a versenyzésnek. A rendkívül eseménydús Osztrák Nagydíjat végül az időmérőn is leggyorsabb Valtteri Bottas nyerte meg a Mercedessel, csapattársa, Lewis Hamilton időbüntetés miatt szorult le a dobogóról, amire még Charles Leclerc (Ferrari) és Lando Norris (McLaren) fértek fel.

A 2020-as Osztrák Nagydíj kiesői:

  • Max Verstappen (Red Bull) – elektronikai hiba
  • Daniel Ricciardo (Renault) – túlmelegedés
  • Lance Stroll (Racing Point) – motorhiba
  • Kevin Magnussen (Haas) – fékhiba
  • Romain Grosjean (Haas) – fékhiba
  • George Russel (Williams) – üzemanyagnyomás
  • Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) – leeső kerék
  • Alex Albon (Red Bull) – kiesés
  • Danyiil Kvjat (AlphaTauri) – defekt, 67 kör után