Móric
10 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Verstappen oktatta a mezőnyt Silverstone-ban

2020-08-09T144341Z 1740266659 UP1EG8914WT0W RTRMADP 3 MOTOR-F1-A
2020.08.09. 16:37

Nem ismétlődött meg a Brit Nagydíj gumidrámája Silverstone-ban a 70. évforduló Nagydíján, de így is főszerepet játszottak a brit nyárban meglehetősen gyorsan kopó gumik, felértékelve a pilóták óvatosságát és az autók beállítását. Míg egy hete több defekthez vezetett a Pirelli-gumik túlzott kopása, aminek köszönhetően a futamgyőztes Lewis Hamilton is három keréken ért célba, addig az augusztus 9-i versenyen szokatlanul sok kerékcserét eredményezett, hogy a gumigyártó a túlzott kopás ellenére még lágyabb gumikra váltott a két silverstone-i futam között.

Hat kör sem telt el az 52 körös versenyből, amikor az élen haladó Valtteri Bottasszal azt közölték a Mercedes garázsából, hogy kezd kritikus állapotba kerülni a bal első kerék állapota. Mégsem a finn pilóta, hanem a Red Bullt vezető Alex Albon volt, aki először kerékcserére ment – a thai versenyzőt aztán szépen lassan sorra követtek a többiek, bár volt, aki egészen 22 körig ragaszkodott a rajtnál használt közepes gumikhoz.

A korai kerékcserék győztese Max Verstappen volt, aki a kemény gumikon kezdte a versenyt, és ezekkel is elég jól tapadt az élen haladó Mercedesekre. Verstappen a 252 nap kihagyás után újra Forma–1-es futamon induló Nico Hülkenberget előzte meg a rajtnál – a start nagy vesztese egyébként a saját hibájából megpördülő Sebastian Vettel volt, aki az első kör végére a 19. helyre esett vissza a Ferrarival, és végül ismét csak pontszerző helyen kívül zárt.

Verstappen a legkeményebb keverékekkel tovább bírta a pályán, mint Bottas és Hamilton, így átmenetileg át is vette a vezetést, amint a világbajnok csapat két pilótája letudta a kerékcseréjét a 13-14. körökben. Sőt, a sokkal régebbi gumikon jobb időt tudott, mint a két Mercedes a kerékcserék után, ez pedig bizakodásra adott okot a Red Bullnál, hogy megfelelő gumikezeléssel futamot nyerhet Verstappen.

A holland pilóta a 27. körben, éppen a féltáv után szánta el magát kerékcserére, ami után egyetlen pillanatra csak, de Bottas mögé került, ám kíméletlenül visszavette a vezető pozícióját az időmérőt megnyerő Bottastól. Verstappen egyébként közepes gumikon tért vissza a pályára abban a reményben, hogy ha a keményekkel annyira jól bánt, akkor a közepesekkel már eljut a futam végéig, magabiztosan verve a Mercedeseket.

Csakhogy 6 kör után már ismét a garázs előtt állt Verstappen, megkapva a futam végéig szánt kemény gumikat – egyszerre érkezett a kerékcserére Bottasszal, de helycsere nem történt közöttük. Érdekes fejlemény volt viszont, hogy a Mercedes a pályán hagyta Lewis Hamiltont – a címvédő kocsiján kezdett egyre rosszabb állapotba kerülni a bal hátsó kerék, aminek köszönhetően stabilan csökkent az előnye nem csak Verstappennel, de a teljes mezőnnyel szemben. Olyannyira, hogy már a dobogós helye is veszélyben volt, amikor végre kihívták a második kerékcseréjére a 41. körben.

Verstappen megnyugtató, több mint 4 másodperces előnnyel kapta vissza a vezetést, és nem volt más dolga, mint hogy ugyanannyira vigyázzon a gumijaira, mint az egész futamon. Bottas egyáltalán nem volt rá veszélyes, ahogy a friss gumikat kapó Hamilton sem – ő leginkább a harmadik helyen haladó, a gumijait szintén tanári módon óvó Charles Leclerc üldözésére koncentrált.

Hamilton hét körrel a leintés előtt szerezte meg a dobogós helyezést Leclerc-től, miközben picit hátrébb a Racing Pointban beugrópilótát játszó Nico Hülkenberg a hétvége legfurcsább lépésére szánta el magát, és a lágy gumikra váltott a futam hajrájára – mint kiderült, ezeken még lassabb volt, mint a használt keményeken, úgyhogy nem hogy nyert, inkább vesztett a boxkiálláson.

A bajnok Hamilton nem lassított a friss gumikon, és villámgyorsan beérte a csapattárs Valtteri Bottast is, ő viszont nem adta olcsón a helyét, de az 50. körben végül nem bírta tovább a védekezést, és elvesztette a 2. helyét.

Verstappen előnye ekkorra már behozhatatlan volt, a holland pilóta a 2019-es Brazil Nagydíj után nyert újra futamot a Forma–1-ben, és a sikerének köszönhetően feljött a második helyre a világbajnoki pontversenyben, megelőzve Valtteri Bottast. Hamilton 107 ponttal vezeti a bajnokságot, Verstappen 77 ponttal a második, majd Bottas jön 73 ponttal. A negyedik Leclerc 45 ponttal követi őket.

Hamilton 156. alkalommal állhatott dobogóra a Forma–1-ben, ezzel beállította Michael Schumacher rekordját.

Charles Leclerc a remek gumikezelésnek köszönhetően talán a maximumnál is többet kihozva a Ferrariból a negyedik lett, mögötte Alex Albon (Red Bull), majd a két Racing Point-pilóta, Lance Stroll és Nico Hülkenberg értek célba.

Borítókép: A 70. évforduló Nagydíján aratott futamgyőzelmét ünneplő Max Verstappen. Fotó: Bryn Lennon / Reuters