Gasly helye már biztos a következő F1-es szezonban
A Red Bull fiókcsapataként működő olasz központú alakulat szerdán közleményben számolt be az új megállapodásról.
Emlékeztettek rá, hogy Gasly a 2017-es Malajziai Nagydíjon versenyzett először az akkor még Toro Rosso néven működő csapatnál, majd a 2019-es idényre a Red Bullhoz igazolt, ám onnan a tavalyi szezon közben visszatért.
Pierre azóta is folyamatosan bizonyított, mind az időmérő edzéseken, mind pedig a versenyeken rendszeresen az első tíz helyezett között van
– írta az Alpha Tauri.

Jó úton haladunk, hogy a csapat legsikeresebb szezonját teljesítsük az idén, ezért nagyon boldog vagyok, hogy jövőre itt folytathatom a pályafutásomat
– idézte a közlemény Gaslyt, aki az istálló fennállásának második futamgyőzelmét aratta Monzában.
A 24 éves francia versenyző öt hétvégével az idény vége előtt kilencedik az összetett pontversenyben 63 ponttal.