Piroska
-11 °C
-2 °C

Lewis Hamilton nyerte a horrorisztikusan induló Bahreini Nagydíjat

2020-11-29T172342Z 873093622 UP1EGBT1CBIYC RTRMADP 3 MOTOR-F1-BA
2020.11.29. 18:16
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte a 2020-as Formula–1-es bahreini nagydíjat, megelőzve Max Verstappent és Alexander Albont. De nem a brit győzelme, hanem Romain Grosjean borzalmas balesete miatt lesz emlékezetes ez a futam.

Lewis Hamilton pályafutása során 98. alkalommal nyerte meg az időmérő edzést szombaton, mellőle Valtteri Bottas indulhatott az első sorból, míg a másodikat a Red Bull bérelte ki magának, Max Verstappené volt a 3., Alexander Alboné a 4. rajtkocka.

A rajtnál Hamilton eljött elsőként, Bottast viszont többen is lehagyták, Verstappen fordult a második, Sergio Pérez a harmadik, Albon pedig a negyedik helyen. Többen is koccantak,

Romain Grosjean pedig nem látta, hogy ott van a jobbján Danyiil Kvjat, hirtelen irányt váltott, az orosz autójának kereke megdobta az övét, és ijesztő módon csapódott a korlátba a hármas kanyar után.

A kocsija kettétört, miután az eleje belefúródott a szalagkorlátba, valamint azonnal lángra kapott, rögtön félbeszakították a futamot piros zászlóval.

A Haas francia pilótája csodával határos módon gyorsan ki tudott ugrani az égő autóból, az pedig szinte biztos, hogy a glória mentette meg a becsapódásnál az életét. Kórházba szállították, a hírek szerint apróbb égési és bordasérülésekkel megúszta a karambolt.

Mintegy másfél órás javítási szünet után állórajttal indult újra a verseny, amit Hamilton jól kapott el, mögötte Verstappen, Pérez, Bottas és Albon autózott. De ezúttal sem sikerült teljesíteni egy teljes kört,

Lance Stroll ugyanis fejre állt a hátsó visszafordítóban.

Érdekesség, hogy őt is Kvjat kereke dobta meg, de az orosz ezúttal is vétlen volt.

Érkezett a Safety Car, amely aztán a 9. körig húzta maga mögött a mezőnyt.

A versenybírók végül mégis megbüntették 10 másodpercre Kvjatot, amit senki sem értett. Közben a Ferrarik is szenvedtek, Charles Leclerc a 10., korábban Sebastian Vettel a 18. helyre esett vissza, miután Kevin Magnussen megtorpedózta a Stroll-esetnél. Bottasnak sem ez volt élete versenye, egy defekt miatt visszacsúszott a 16. pozícióba.

Az élen Hamilton lassan, de biztosan növelte előnyét Verstappen előtt, Pérez pedig tisztes távolból követte őket.

A hétszeres világbajnok a 19. körben jött ki új (közepes) papucsokért, üldözője egy körrel később követte, ő viszont keményeket kapott. A friss abroncsokon Verstappen egy ideig gyorsabb volt, és tudta is csökkenteni a hátrányát, aztán Hamilton észbe kapott, és visszaállította a biztonságos, körülbelül 5 másodperces különbséget.

Mögöttük Carlos Sainz zárkózott komoly tempóban, feljött csapattársa, Lando Norris mögé a hatodik helyre, megelőzve a két Reanult-t, Daniel Ricciardót és Esteban Ocont.

Ennek pedig óriási jelentősége lehet a konstruktőri vébé harmadik helyéért folytatott küzdelemben. 

Verstappen a 35. körben ment ki másodszor is gumikért, de a Red Bull elrontotta a kiállást, és mivel Hamilton kerékcseréje hiba nélkül történt egy körrel később, a brit újabb másodperceket nyert. A holland aztán nem tudott közelebb kerülni, ezért egy extra kerékcserével inkább megcélozta a leggyorsabb körért járó extra pontot.

Pérezt és a Racing Pointot is elkapta a technika ördöge, 

három körrel a vége előtt ugyanis kigyulladt az autója, a harmadik helyről kellett kiszállnia a mexikói pilótának.

A dobogó legalsó fokát így Albon örökölte meg, a Racing Point pedig nullázott, miközben a McLaren 4-5. helyen futott be. Az utolsó körig benn volt a biztonsági autó, így végül meglehetősen lassú tempóban ért véget a futam. 

Lewis Hamilton 95. alkalommal győzött,

Max Verstappen lett a második, Alex Albon pedig a harmadik. Mögöttük Norris, Sainz, Gasly, Ricciardo, Bottas, Ocon és Leclerc ért be, ez az első tíz sorrendje.

 Folytatás egy hét múlva ugyanitt, egy rövidített pályán.

(Borítókép: Lewis Hamilton a verseny után. Fotó: Giuseppe Cacace / Pool / Reuters)