Verstappen volt Bahrein ura, Vettelnek nem volt szerencséje

verstappen
2021.03.15. 08:36
A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen nyújtotta a legjobb teljesítményt a Formula–1-es idényt megelőző bahreini teszten, pénteken és vasárnap is ő autózta a legjobb időt, az 1:28.960-as köre a hétvége legjobbja volt.

Idén csupán egy tesztre került sor a világbajnokság kezdetet előtt, és azt is csupán háromnaposra tervezték, így mindenki igyekezett is alaposan kihasználni a limitált lehetőségeket. Ezért is jött most kifejezetten rosszul egy-egy meghibásodás, a nagy szélben rendezett első napon a Mercedes délelőtt például csak hat kört tudott megtenni az ebédszünetig, mivel Valtteri Bottas autójában elromlott a sebességváltó, de Mick Schumacher Haasnál és Sebastian Vettel Aston Martinnál történő bemutatkozása sem sikerült problémamentesen.

A folytatást homokvihar zavarta meg Bahreinben, de ahogyan javulni kezdtek a körülmények, javultak a köridők is, leginkább Max Verstappen és a Red Bull lehetett elégedett, hiszen a 139 futott kör és az 1:30.674-es köridő is a legjobbnak számított a nyitónapon, miközben a Mercedes összesen 50 körig sem jutott.

Szombaton próbált is javítani a címvédő, Lewis Hamilton kavicságyban ragadása mondjuk ezt nem segítette elő, de Vettelnél sem alakult minden a tervek szerint, hiszen ezúttal az Aston Martin váltójával akadtak gondok, és csupán tíz körig jutott – csapattársa lényegesen jobban járt, Lance Strollnak 81 kör és a harmadik hely jött össze.

Fernando Alonso alaposan belevetette magát a munkába, a Renault-ról Alpine-re alakuló istállónál 128 kört futott első tesztnapján, amelynek végén a csapatok egyre inkább a két leglágyabb gumikeveréket próbálgatták, ennek kapcsán pedig gyorsultak is a pilóták, Bottasnak ezúttal jobban jött ki a lépés, a hajrában autózott 1:30.289-es idejével uralta a szombati napot.

A vasárnapi zárásra már ideális körülmények között érkeztek meg a csapatok, rögvest neki is álltak a pilóták a versenyszimulációknak, a Red Bullhoz igazoló Sergio Pérezt persze ez sem zavarta meg abban, hogy a hétvége legjobb idejével, 1:30.187-tel mehessen ebédelni.

A Ferrarival az első nap Carlos Sainz 1:31.919-cel az ötödik, a másodikon Charles Leclerc 1:30.903-mal a hatodik helyre tudott felkapaszkodni – a spanyol szombaton délelőtt a lényegesen lassabb szakaszban körözött csak –, a zárónapot pedig alaposan meghúzta a monacói, 80 kört ment a délelőtt során, és még a sebességére sem lehetett panasz (1:30.486, ami a második legjobb volt).

A délutánra érkezők közül Max Verstappen ment be elsőként másfél perc alá, az utolsó órához közeledve pedig 1:29.792-re javította a legjobb köridőt. A végjátékra mindenki felrakta a leglágyabb abroncsokat, ezzel pedig kisebb tűzijáték vette kezdetét, még a 166 kört beletekerő Kimi Räikkönen is vezetett kisebb ideig, de jól teljesített Sainz (1:29.611) és a japán Cunoda Juki (1.29.053) is – a végére azért ismét Vertappen volt az úr, 1:28.960-nal zárta a hétvégét.

Az autók szépségversenyét olvasóink körében fölényesen megnyerő Aston Martin még messze van a Force India- és Racing Point-érák remeklésétől, a rengeteg meghibásodás miatt Vettel legjobb helye a 13. lett a három nap során, igaz, Hamiltonnak sem nagyon akart összeállni a hétvége, hiszen vasárnap is becsúszott egy kicsúszás, de végül az ötödik helyre azért odaért.

Folytatás március utolsó hétvégéjén ugyanitt, az idénynyitó Bahreini Nagydíjjal!

A Formula–1 2021-es versenynaptára

március 28., Bahreini Nagydíj, Szahír

április 18., Imola

május 2., Portugál Nagydíj, Portimao

május 9., Spanyol Nagydíj, Barcelona

május 23., Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

június 6., Azeri Nagydíj, Baku

június 13., Kanadai Nagydíj, Montreal

június 27., Francia Nagydíj, Le Castellet

július 4., Osztrák Nagydíj, Spielberg

július 18., Brit Nagydíj, Silverstone

augusztus 1., MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING

augusztus 29., Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

szeptember 5., Holland Nagydíj, Zandvoort

szeptember 12., Olasz Nagydíj, Monza

szeptember 26., Orosz Nagydíj, Szocsi

október 3., Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

október 10., Japán Nagydíj, Szuzuka

október 24., Egyesült Államok Nagydíja, Austin

október 31., Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

november 7., Brazil Nagydíj, São Paulo

november 21., Ausztrál Nagydíj, Melbourne

december 5., Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda

december 12., Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Borítókép: Joe Portlock / Getty Images Hungary