Lenke
14 °C
28 °C

Bottas a bokszutcában pördült meg az F1-es szabadedzésen

GettyImages-1325418425
2021.06.25. 16:29
Max Verstappen diktálta a tempót a stájer nagydíj pénteki napján, de a Mercedest nem szabad leírni, ismét szoros versenyre van kilátás, és még az eső is felboríthatja az erősorrendet. Valtteri Bottas soha nem látott hibát vétett a bokszutcában.

A legutóbbi, Max Verstappen győzelmét hozó francia nagydíj után nincs megállás, ugyanis a mezőny most teljesíti az év első tripla hétvégéjét, hiszen három héten át szünet nélkül zajlanak a versenyek. Most következik két futam az ausztriai Red Bull Ringen, ahol ezen a hétvégén a tartományról elnevezett stájer nagydíjat rendezik, míg a jövő héten tartják az osztrák nagydíjat. Erre tavaly után azért volt idén is szükség, mert a pandémia miatt több verseny is kiesett az év korábbi szakaszában. Kezdődött az egész a kanadai nagydíjjal, amely helyett ideiglenesen úgy tűnt, hogy Törökország lesz a beugró, ám ott is lemondták a szervezést – időközben ismét visszakerült a naptárba a szintén kieső szingapúri nagydíj helyett –, így kerülhet sor ismét két versenyre az osztrák hegyek között.

Mivel a Red Bull hazai pályájáról van szó, így természetes volt, hogy az egyéni és a konstruktőri bajnokságban is az élen álló csapat versenyzői a futam előtti napokban – kiegészülve a szintén az energiaitalosok kötelékébe tartozó AlphaTauri duójával – különleges programokon vesznek majd részt. Adrenalinból biztosan nem volt hiány...

Azonban nem maradhatott el az ilyenkor szokásos, tradicionális népviseletben való tündöklés sem...

Végezetül a Red Bull mexikói versenyzője, Sergio Pérez tökéletesen eggyé válhatott a természettel.

A móka után azonban, péntektől ismét a versenyzésé volt a főszerep, hiszen a szokások szerint két szabadedzést rendeztek ezen a napon. Az erőviszonyokat tekintve nem várható gyökeres változás, így valószínűleg ismét egy Max Verstappen–Lewis Hamilton-csatát láthatunk a szezon nyolcadik versenyhétvégéjén, hacsak nem szól bele a párviadalba a várható eső. A holland versenyző jelenleg 131 pontjával vezeti a pontversenyt a hétszeres világbajnok és címvédő Hamilton előtt, aki eddig 119 pontot szorgoskodott össze.

Ám az elmúlt három versenyen a Red Bull diktálta a tempót, így a Mercedes egyértelmű célja lehet ezen a hétvégén a visszavágás, annál is inkább, mivel a csapatok között már 215 ponttal áll a Red Bull, míg a Mercedes csak 178 egységet számlál.

Az osztrák pálya ugyan nem tartozik a legtechnikásabb vonalvezetések közé, ám mégis több helyen tartogat kihívást a versenyzők számára. Mindössze tíz kanyar található rajta, ám ezekből többet is padlógázzal teljesítenek a versenyzők, akiket több helyen komoly terhelés ér, különösen a kilences kanyarban, ahol néhány pillanatig, akár 5G-s terhelést is kaphat a testük. Éppen ezért fontos a megfelelő fizikai felkészültség ezen a pályán is. A sok egyenes és a kemény féktávok óriási kihívást jelentenek a fékek számára, az elmúlt évek során több esetben láthattunk versenyzőket egyszerűen becsúszni a kavicságyba, miután egész egyszerűen tönkrement a fékjük, és magatehetetlenül sodródtak le a pályáról. Így járt korábban Sergio Pérez, Kevin Magnussen és Romain Grosjean is.

A legutóbbi, a francia nagydíjon neuralgikus pont volt a taktikák kidolgozása, ugyanis az F1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli egy kiállást jósolt a futamra, ám végül Verstappen két kerékcserével húzta be a győzelmet, másfél körrel a futam vége előtt megelőzve Hamiltont. A stratégáknak ismét fel lesz adva a lecke, hiszen egy ilyen szoros bajnoki szezonban a legkisebb hiba is döntő lehet. A Pirelli a stájer nagydíjra a C2-C3-C4-es keverékeket hozta el, érdekesség, hogy az ezt követő osztrák nagydíjra a C3-C4-C5 lesz biztosítva, vagyis egy fokkal lágyabb kiosztás.

Fontos jubileumot ünnepel az Alfa Romeo, ugyanis az autómárka most ünnepli fennállásának 111. évfordulóját, így ennek apropóján különleges festéssel versenyeznek ezen a hétvégén. 

Ami az időjárást illeti, ahogy fentebb említettük, bizony ezúttal az eső is beleszólhat a bajnoki versenyfutásba. Péntekre és vasárnapra különösen nagy mennyiségű esőt és vihart jósoltak a meteorológusok, míg szombaton, az időmérő napján talán megússza szárazon a mezőny, ekkor lesz a legkisebb esély a csapadékra.

Végül az első szabadedzés száraz körülmények között kezdődött meg. A nyitó tréningen az Alfa Romeónál Robert Kubica kapott lehetőséget Kimi Räikkönen helyén. A lengyel versenyző szinte rögtön megforgatta az autóját a hármas kanyarban.

Az első percekben a csapatok a sárga oldalfalú közepes és a fehér oldalfalú kemény keveréket próbálgatták. Tíz perc után Verstappen állt az élen 1.06.936-os idejével, míg mögé az AlphaTauri húzóembere, Pierre Gasly jött be 42 ezreddel lemaradva, ám az ő idejét a 9-es kanyarban történt pályaelhagyás miatt törölték, így Hamilton, Pérez, Leclerc, Ocon volt a sorrend Verstappen mögött. Ám nem sokkal később Gasly újabb és ezúttal szabályos kört futott, amivel valóban feljött az időközben 1.06.581-re javító Verstappen mögé. 

Fél óra elteltével előkerültek a lágy keverékek, és ezeken úgy tűnt, hogy a Mercedes párosa, Hamilton és Bottas diktálja a tempót, előbbi 1.06.332-es idővel vette át a vezetést, 54 ezreddel verve Bottast. Ekkor szinte záporoztak a gyors körök, egy pillanatig a remeklő Gasly is vezetett, ám az 1.06-os álomhatárt először Verstappennek sikerült áttörnie, aki 1.05.910-el visszavette a vezetést két és fél tizedet adva Gaslynak, míg a két Mercedes lemaradása már négy tized felett volt.

Az első tréning egyébként meglehetősen nyugodt körülmények között telt, az egyetlen pulzusemelő esemény Carlos Sainzhoz volt köthető, aki a bokszutca kijáratánál pördült meg a Ferrarival.

A remeklő Gasly mellett a japán újonc, Cunoda Júki is az élmezőnyben volt végig az ötödik helyen, ez is mutatja, hogy milyen remek formában kezdte a hétvégét az AlphaTauri. Az utolsó percekben már senki sem javított, így az első edzést Verstappen nyerte, Gasly, Hamilton, Bottas, Cunoda, Alonso, Ocon, Stroll, Giovinazzi és Leclerc előtt. Sergio Pérez a másik Red Bull-lal mindössze a 13. helyen zárt több mint hét tizeddel lemaradva csapattársától. A középmezőnyből a már említett AlphaTauri mellett jól kezdett a két Alpine Alonsóval és Oconnal, míg a Ferrari és a McLaren nagyon visszafogottan teljesített.

Érdemes azonban az első edzéssel kapcsolatban megjegyezni, hogy a Mercedes nagy valószínűség szerint erősen tartalékos üzemmódban ment, ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a három szektor közül két helyen is Bottas érte el a legjobb részidőt. Ezek után különös figyelemmel várhattuk a délutáni, második tréninget.

A beígért pénteki eső délutánra kezdett alakot ölteni, sötét felhők lepték el az osztrák eget, ám közvetlenül a tréning kezdeténél még csak lógott az eső lába.

Éppen ezért minden versenyző igyekezett kihasználni az időt, amíg még száraz volt a pálya. Azonban szinte rögtön a kezdés után elkezdett esni az eső.

Azonban az eső intenzitása még nem volt akkora, hogy köztes intermediate gumikra kelljen váltani. Így a versenyzők elkezdhették az érdemi munkát. Első nekifutásra a legjobb kört ideiglenesen Fernando Alonso rakta össze. Az Alpine kétszeres spanyol világbajnoka 1.06.651-el állt az élre, ám kisvártatva Verstappen és Hamilton is megelőzte. Közben egyre több versenyző, köztük Cunoda jelentette a rádión, hogy a körülmények egyre trükkösebbek a vizes aszfalt miatt, ami a legjobban Carlos Sainzot tréfálta meg. 

A közvetítésben is jól látszott, hogy egyre több kamera lencséje homályosul el az esőcseppektől. Ám úgy tűnt, csak egy minimális záporról volt szó, ugyanis az idők nem kezdtek el drasztikusan rosszabbá válni. Negyedóra elteltével nagy meglepetésre egy Aston Martin állt az élen Lance Stroll-lal a volánnál, ugyanis a fiatal kanadai 1.06.079-el az élre állt, ám rögtön jött a négyszeres világbajnok csapattárs, Sebastian Vettel, aki bő egy tizedet adott Strollnak.

Ebből is látszott, hogy az eső elállt, ám a felhők továbbra is fenyegetően tornyosultak a Red Bull Ring fölé. Kisvártatva Hamilton került az első helyre, aki 1.05.796-tal megfutotta a hétvége eddigi leggyorsabb körét, ám ez is pünkösdi királyság volt, ugyanis Esteban Ocon hat ezredet adott a címvédőnek. Érezhetően sok tartalék volt még az autókban, és ahogy javultak a körülmények, úgy nőtt a versenyzők önbizalma is.

Talán Nicholas Latifinek túlzott mértékben is nőtt az önmagába vetett hite, ugyanis a mezőny másik kanadai versenyzője nagyot hibázott a négyes kanyarból kijövet, de Nyikita Mazepin is majdnem pórul járt a hármas kanyar kijáratán.

Fél óra elteltével Verstappen az élre kormányozta a Red Bullt 1.05.412-vel, míg hozzá Daniel Ricciardo zárkózott fel a második helyre, de az ausztrál hátránya már bő három tized volt, míg mögötte Ocon, Hamilton, Alonso, Vettel, Norris, Stroll, Pérez és Giovinazzi volt a sorrend az első tíz helyen. Az utolsó húsz percben a csapatok már a versenyszimulációikat végezték, így várható volt, hogy nagy változás már nem történik a sorrendben. Érezhetően előrelépett a McLaren Ricciardóval és Norrisszal, míg az AlphaTauri az első tréningen mutatott tündöklése után ezúttal sehol nem volt, Gaslynak körideje sem volt. Érdekes és sokat sejtető adat, hogy az Amazon Web Service által kifejlesztett mesterséges intelligencia Lewis Hamiltont rakta az első helyre, bő egy tizeddel tőle lemaradva pedig Max Verstappent. Ez is azt mutatja, hogy a címvédő csapatban még maradtak tartalékok a hétvége további részére.

Ha a pályán nem is, a bokszban zajlottak az események Valtteri Bottas jóvoltából, aki konkrétan megpördült a csapattól történő kijövetele során. A finnt végül a McLaren szerelői állították helyes irányba

Ahogy az várható volt, a hátralévő időben nem változott a sorrend, vagyis a Red Bull és Max Verstappen a második edzést is az élen zárta. A holland mögött némi meglepetésre Ricciardo lett a második a McLarennel, majd mögöttük Hamilton, Alonso, Vettel, Norris, Stroll, Pérez és Giovinazzi zárt az első tízben.

A stájer nagydíj programja szombaton 12.00-tól a harmadik szabadedzéssel, majd 15.00 órától az időmérő edzéssel folytatódik.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Valtteri Bottas a stájer nagydíj előtti szabadedzésen 2021. június 25-én. Fotó: Bryn Lennon / Getty Images)