Hamilton mindenkin átgázolt: a 10. helyről nyert Brazíliában

2021-11-14T184423Z 344296538 UP1EHBE1G1YUT RTRMADP 3 MOTOR-F1-BR
2021.11.14. 20:04
Lewis Hamilton élete versenyét teljesítette Interlagosban, a 10. helyről a pályán, erőből nyert Brazíliában. Verstappen a második, Bottas a harmadik helyen futott be.

Futam előtt a hétvége történéseit leginkább az FIA vezérigazgatói terme irányította. A pénteki időmérőt Lewis Hamilton nyerte, ám a Nemzetközi Automobil Szövetség a brit DRS-ét átvizsgálta, majd szabálytalannak találta, így a címvédőt diszkvalifikálták a sprintfutam előtt. Hamilton az utolsó helyről egészen az ötödik helyre jött fel a 24 körös sprintkvalifikáción, így, a belső égésű motorcsere miatt járó büntetését is beleszámítva a 10. helyről vághatott neki a Sao Pauló-i Nagydíjnak.

Verstappent is vizsgálta az FIA, miután a holland az időmérő vége után Hamilton DRS-ét vette szemügyre, és többször hozzá is ért a brit hátsó szárnyához. Ez ellentmond a szabályoknak, így a világbajnokság éllovasa 50.000 eurós büntetést kapott.

A sprintkvalifikációs lebonyolítás lényege, hogy a vasárnapi főfutam rajtrácsát a szombati sprintfutam eredménye határozza meg. Mivel azt Valtteri Bottas nyerte, így ő indulhatott a főfutamon az élről. Mellőle a Red Bull favoritja Max Verstappen, a harmadik helyről a hétvégén remeklő Carlos Sainz rajtolhatott a Farrarival.

A Pirelli Interlagosba a C2-C3-C4-es keverékeket hozta, a futamra pedig a két kiállásos stratégiát tartotta a legideálisabb választásnak. A mezőny Cunoda kivételével a rajtnál a közepes keverékekre szavazott, ez a futamon egy elnyújtott első szakaszt vetített előre, persze egy esetleges Safety Car-fázis minden gumistratégiát boríthatott...

A rajtot Verstappen tökéletesen kapta el, rögtön megelőzte Valtteri Bottast. A finn tempót vesztett így Sergio Pérez is levadászta. Hamilton az első pár kanyar után már Vettelt megelőzve a hatodik helyre jött fel.

A címvédő vérszemet kapott, a célegyenes végén a harmadik körben már Carlos Sainzot maga mögé utasítva az ötödik volt.

Nem volt megállás: az ötödik körben Leclercet is átugrotta a brit, Bottas pedig nem nehezítette a dolgát, rögtön elengedte a címvédőt, aki így a Red Bullok nyomába eredt. A hétszeres világbajnok mindössze négy másodpercnyire volt az élen álló Verstappenhez képest. 

A hatodik körben a törmelékek eltakarítása miatt a pályára hajtott a Safety Car, így Verstappen kiautózott előnye gyorsan a semmibe veszett.

Az újraindításnál Verstappen a végsőkig kivárt, és a szabálykönyv szerinti utolsó pillanatban lépett csak a gázra. Az élen mindenkinek sikerült megvédenie a pozícióját.

Pár kanyar múlva Mick Schumacher autóját Kimi Räikkönen bontotta le, ami  Virtuális Safety Car szakaszt hozott.

Az ismételt újraindítás után Hamilton Pérezt helyezte nyomás alá, a brit DRS távolságon belülre került, folyamatosan a leggyorsabb köröket produkálva. A 18. körben egy oda-vissza előzést láthattunk: Hamilton remek manőverrel ment el Pérez mellett, aki azonban nem hagyta magát és visszavette a pozícióját. Egy körrel később viszont már nem volt válasza a Red Bull pilótájának, Hamilton ismét megelőzte és üldözőbe vette Verstappent.

Hamiltont a 27. körben korai bokszkiállásra hívta a Mercedes, a brit kemény keverékekre váltott. Verstappennel sem vártak sokat, a 28. körben az ő kiállását is abszolválta a Red Bull.

Hamilton a korai bokszkiállással megfelezte a lemaradását a hollandhoz képest, 1,5 másodperc volt mindössze a differencia.

A címvédő a 32. körben már DRS távolságon belülre került, a következő körökben azonban a holland is tempót fogott, így nem volt lehetőség az előzésre.  

A 42. körben Verstappent hívták ki korábban a bokszkiállásra, ezzel a Red Bull lehetőséget adott, hogy tovább növelje előnyét a címvédőhöz képest. A 44. körben Hamilton is megérkezett kerékcserére, a bokszkiállás után 2,7 másodpercre nőtt a különbség köztük. Hamiltonnál viszont a csapat a kemény keverékeket választotta, a brit a csapatrádión hangot is adott nemtetszésének, valószínűleg a közepes vagy a lágy keveréket tartotta volna megfelelő választásnak a hétszeres világbajnok.

„Dühében” gyorsan DRS távolságon belülre került az élen autózó Verstappenhez képest.

A 48. körben Hamilton megelőzte a hollandot, egy ellentmondásos manőverrel Verstappen későn fékezve kiterelte a britet a pályáról, és visszavette a pozícióját.

Az FIA gáláns volt a Red Bullal, az esetet vizsgálat alá sem vonta...

Az 59. körben egy ismételt előzési kísérletben Verstappen alul maradt, a brit átvette a vezetést a Sao Pauló-i Nagydíjon.

Pierre Gasly szárnyalt az Alpha Taurival, egy kör alatt Ocont és Alonsot is sikerült megelőznie, így a 63. körben már a hetedik helyen autózott. Hamilton sem tétlenkedett, megmutatta a foga fehérjét: pár kör alatt már hat másodperces előnyt dolgozott ki az élen.

Nem túlzás azt mondani, hogy Hamilton élete versenyét futotta. A 10. helyről erőből, Verstappent megelőzve nyert Interlagosban, ezzel 14 pontra csökkentette hátrányát a vb-tabellán. Verstappen a második, Bottas a harmadik helyen futott be a Sao Pauló-i Nagydíjon.

Futam utáni interjúk

Lewis Hamilton:

Nagyszerű hétvégém volt, Silverstone óta nem szurkoltak nekem ennyien mint itt, csodálatos Brazília. A csapat és Valtteri is kiváló munkát végzett, kőkeményen nyomtam. Utolsó is voltam a rajtrácson, büntetést is kaptam, életem legnehezebb hétvégéje volt. Édesapámnak ajánlom ezt a győzelmet."

Max Verstappen:

Mindent megtettem ma, egy jó csata volt, de hiányzott egy kis tempó. Még így is vezetek összetettben, sikerült a kármentés. Magabiztos vagyok a következő versenyekkel kapcsolatban."

Valtteri Bottas:

Sajnos a rajtom nem alakult jól, a tempónk viszont utána rendben volt. Még az egy kiállás is szóba jöhetett volna. Jókor jött a Safety Car, Pérezt sikerült megelőznöm, fontos pontokat szereztünk ma."

Nincs megállás, jövőhéten a Katari Nagydíjjal folytatódik az F1 véghajrája.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Lewis Hamilton a győzelme után. Fotó: Ricardo Moraes / Reuters)