Nem bánnak úgy velünk, ahogy a Mercedesszel – a Red Bullnál kifakadtak

red bull
2021.12.06. 13:31
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy érzi, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nem kezeli csapatát úgy, mint a Mercedest.

Miközben a nemzetközi sajtó Max Verstappen szabályokat túllépő védekezésével és Lewis Hamilton győzelmével foglalkozik, addig a Red Bullnál az amúgy szintén erősen kritizált FIA-nak intéztek gondolatokat. 

A holland több húzása miatt végül maga elé kellett, hogy engedje riválisát, sőt, még időbüntetést is kapott, Hamilton pedig szaúdi sikerével beérte ellenfelét a pontverseny élén. 

Az első elengedési kísérletnél a britre ráfékező holland korábban azt panaszolta a versenyigazgatóság felé, hogy a mercedesesek túl helyet hagytak egymás között az első biztonsági autós szakasznál, Bottas annyira belassította őt, hogy gond nélkül tudjon menni Hamilton után ő is kerékcserére helyvesztés nélkül, csakhogy Verstappen végül így maradt a pályán, és mivel piros zászlós időszak következett, kapott egy ajándék kerékcserét, és az élről várhatta a folytatást.

Itt a brit indult jobban, de Verstappen kívül bevágott elé, sőt, még Ocon is megelőzte emiatt Hamiltont, az újabb baleset utáni megszakításnál nagy alkudozásba kezdett Michael Masi F1-irányító, hogy ki honnan induljon, a holland itt azt sérelmezte, hogy levezette őt a pályáról az ellenfél.

A büntetés után Esteban Ocon, Hamilton, Verstappen sorrendben indultak újra a felek, a lágyabb gumin köröző holland elment ellenfelei mellett, a brit is megelőzte az Alpine franciáját, és óriási csata vette kezdetét a végjátékig, amiben a Red Bull-os előbb kivezette a pályáról Hamiltont, majd elengedése során ráfékezett, összességében pedig 15 másodperc időbüntetést kapott a futam után (ötöt azért, mert a pályáról lehajtva szerezte meg az előnyt Hamiltonnal szemben, tízet pedig az ütközésért), de a helyezését ez már nem befolyásolta.

Ez utóbbi szankciót Marko elfogadhatatlannak tartja, és azt is kifogásolták, hogy a második rajt előtt Hamilton több mint tíz autónyival lemaradt az előtte haladótól, ami szabálytalan.

Mérnökeink készen állnak rá, hogy bizonyítsák, hogy Max folyamatosan fékezett, nem pedig satuzott, ahogyan Hamilton állította. Ezt követően belerohant az autónkba, amely miatt a hátsó kerekeken két vágást is ejtett, így pedig nem tudtunk már tovább támadni és vissza kellett venni a tempóból. Ez egy dolog, de ott volt a második rajtnál, hogy Hamilton több mint tíz hellyel lemaradt az előtte haladótól. Ezért Sebastian Vettelt megbüntették Budapesten. Ezzel a manőverrel Hamilton arra készült, hogy a gumijait jobb állapotba tudja hozni a start előtt. Aztán kilökte Maxot a pályáról, amire nem jött semmilyen reakció, úgyhogy úgy érezzük, hogy nem bánnak velünk egyformán.

A versenybírák szerint Verstappen jelentősen lelassított a 26-os kanyarban, ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy egyik versenyző sem akart a DRS-vonal előtt a másik elé kerülni, hogy emiatt hátrányba kerüljön a célegyenesben. A holland elmondása szerint nem tudja, miért nem előzte meg a brit, aki azt felelte, hogy nem volt annak tudatában, hogy az ellenfele épp visszaadja neki a helyet. A stewardok számára a végső szempont az volt, hogy Verstappen hirtelen fékezése 2,4 G erőhatású lassulást eredményezett, amit szabálytalannak és az ütközés legfőbb okának ítéltek meg.

Hamilton a futam után odaszúrt a riválisának.

Mindannyian tudjuk, hogyan kell versenyezni, csak egyvalaki van, aki nem – mondta közvetlenül a versenyt követően a brit. – Nem kaptam információt arról, hogy Verstappennek szóltak, hogy adja át a pozícióját, úgyhogy ez nagyon összezavaró volt. Hirtelen elkezdett lassulni, aztán elindulni. Én meg azon gondolkodtam, hogy valamiféle őrült taktikázást csinál-e. Aztán hirtelen jöttek az üzenetek, de olyan erősen fékezett, hogy majdnem felmásztam a hátára.

Egy másik interjúban azzal vádolta meg a hollandot, hogy túllépett a határokon a dzsiddai utcákon vívott arcban.

Sok pilótával versenyeztem az életem során. 28 év alatt rengeteg személyiséggel találkoztam. És vannak néhányan a tetején, akik túllépik a határt. A szabályokat vagy nem tartják be, vagy nem érdekli őket. Ma próbáltam a pályán „beszélni”, az autómat a pálya két széle között tartani, és mindent megfelelően csinálni

– vélekedett Hamilton.

A holland ugyanakkor azzal vádolta meg az F1-et, hogy inkább a büntetésekről szól, nem a versenyzésről.

Amikor Verstappent tájékoztatták arról, hogy őt választották a nap versenyzőjének, a Red Bull odaszólt az FIA-nak is.

Valaki úgy tűnik, támogatott téged ma, Max, mert te lettél a nap versenyzője. Nem az FIA, hanem mások álltak ki melletted.

Jött a csípős válasz a pilótától is.

Szerencsére a szurkolóknak világos elképzelésük van a versenyzésről, mert ami ma itt történt, az hihetetlen. Én csak próbálok versenyezni, ez a sport inkább a büntetésekről szól, mint a versenyzésről, úgyhogy számomra ez már nem az F1. De legalább a rajongók élvezték, és én mindent beleadtam ma, de világos, hogy nem voltam elég gyors. Ugyanakkor örülök a második helynek

– mondta Verstappen, akinek a hétvégén az is elég, ha ugyanannyi ponttal zár, mint Hamilton, hogy világbajnok legyen. 

Ha véletlenül kilöknék egymást az első kanyarban...

A kaotikus verseny összefoglalója

Ön szerint Lewis Hamilton vagy Max Verstappen lesz az F1 2021-es világbajnoka?

(Borítókép: Mark Thompson/Getty Images)