Az esőkáoszban Max Verstappen nyerte a pénteki időmérőt Imolában

GettyImages-1392991665
2022.04.22. 19:01
Max Verstappen nyerte meg pénteken a Formula–1-es időmérő edzést Imolában. A címvédő jó kört rakott össze a Red Bull-lal a rengeteg piros zászlót hozó kvalifikáción, a holland Charles Leclerc és Lando Norris előtt kezdheti az Emilia-Romagna Nagydíj szombati sprintfutamát. Továbbra sem javul a Mercedes, amely 2012 után ismét nem tudott egyik autójával sem bejutni a Q3-ba.

Az idei F1-es szezon első európai versenyhétvégéjére kerül sor Imolában, amely az Emilia-Romagna Nagydíjnak ad otthont. A pénteki napon sokáig úgy nézett ki, hogy a hatalmas esőzés miatt nem is látunk majd autót a legendás aszfaltcsíkon, ám végül a mezőny ki tudott hajtani a pályára. Idén először kerül megrendezésére a sprinthétvége, vagyis pénteken egy szabadedzés után azonnal jött az időmérő edzés, majd szombaton egy újabb tréning után a sprintfutamot, vagyis – ahogy idéntől hívják hivatalosan – a sprintet tartják, amely egy 100 km-es, nagyjából félórás versenyt jelent. Ennek a végeredménye fogja adni a vasárnapi fő futam rajtsorrendjét. Tavalyhoz képest a legfőbb változása a formátumnak, hogy 2022-ben a sprint győztese nyolc pontot kap, a második hetet, és így tovább egészen a nyolcadik helyezettig, aki egy ponttal gazdagodik.

A csapatok többsége ugyan a sprintre hivatkozva nem hozott újítást, Kling Sándor így is talált fejlesztéseket az autókon.

A Mercedes apró aerodinamikai fejlesztéseket hozott az imolai versenyre, hogy javítson a leszorítóerőn és a légellenálláson. Új, könnyebb padlólemezt is hoztak, ami ebben a fázisban teljesen általános, hiszen a téli tesztekre valószínűleg sietősen kellett befejezniük a terveket, hogy pályára jussanak. Nagyjából ennyi időre van szükség, hogy gyors, egyszerű módosításokkal autóra kerüljön egy új, könnyebb alkatrész. A Red Bull hasonló apró módosításokkal jött, amelyek ugyanúgy aerodinamikai módosítások, de ők nem padlólemezen faragtak, hanem a fék körüli hűtésen. Az Alpin csak Alonso autójára hozott egy új padlólemezt, amit aerodinamikailag hatékonyabbnak várnak. Valószínűleg nem volt idő kettőt legyártani, így érdekes lesz megfigyelni a két pilóta közötti változásokat a korábbi versenyekhez képest. Az Alpha Tauri jelentős fejlesztésekkel jött a hazai versenyére, míg a Ferrari nem hozott semmi újat.

A magyar idő szerint 13.30-kor kezdődő szabadedzésen a versenyzők sokat küszködtek a nedves pályán, de szó szerint megúszták a dolgot nagyobb baleset nélkül. Különösen az összetettet vezető Charles Leclerc hibázott sokat, akinek csapattársa, a hétvége előtt szerződést hosszabbító Carlos Sainz Ferrarijában motort kellett cserélni. Fél óra elteltével Sergio Pérez állt az élen a Red Bull-lal, aki 1.35.476-tal vezetett Leclerc és Sainz előtt. Igazán különleges látványt nyújtott a festésétől némileg megfosztott Williams, amely így próbálta lefogyasztani a túlsúlyos autóját. Mivel a csapatnál kevés a szponzor, így ezt a drasztikus lépést meg tudták lépni. A viccet félretéve: az autók fényezése akár 5-6 kilogrammot is jelenthet.

Szépen lassan felkerültek a zöld jelölésű köztes esőgumik, vagyis az intermediate abroncsok, ez is mutatta, hogy a körülmények már javulóban voltak, amit Sainz 1.32.606-s ideje mutatott is, míg Leclerc harmadszor csúszott meg, de eddig megúszta autótörés nélkül. A hét elején nem volt ekkora mázlija a monacóinak, ugyanis ellopták tőle a 110 milliós forintos karóráját. Végül a másik Ferrari is megvillant, és Leclerc 94 ezredet vert csapattársára, ám a spanyol 1.30.803-mal válaszolt. Úgy tűnt, a Ferrari ezúttal is külön ligában van, esős pálya ide vagy oda. A pocsékul sikerült ausztrál hétvége után ismét remekül ment a Haas, Magnussen és Schumacher a 4. és 5. helyen állt. Egy rövid időre villant a piros zászló Norris miatt, aki kicsúszott a sóderágyba, ám a McLarent sikerült kihozni belőle, így még újraindult a tréning, amely Bottas kicsúszásával zárult, de a finn szerencsés volt, pont nem érte el a falat. Leclerc 1.29.402-vel nyerte a szabadedzést Sainz előtt, egyértelműen a Ferrari várhatta a fő esélyesként az időmérőt.

Q1

A kvalifikációra már egészen kivehető volt az ideális ív, előkerülhettek a slick gumik. Ettől függetlenül vigyázniuk kellett a versenyzőknek, mert sok volt a nedves folt az aszfalton. Sainz autójában időközben váltót kellett cserélni, továbbra sincs egyetlen sima hétvégéje sem a spanyolnak. Peches volt Albon is, akinek a jobb hátsó keréknél előbb kigyulladt, majd felrobbant a féktárcsa. Érdekesség, hogy a Williams a teszteken pont ugyanezzel a problémával szembesült. A látványos incidens miatt piros zászló került érvénybe.

Az újraindítást követően záporoztak a köridők, rohamosan javult a pálya állapota. A legjobb időt Leclerc érte el 1.18.796-tal, miközben Hamiltont a 15. helyen csupán négy ezred választotta el attól, hogy búcsúzzon az időmérőtől, borzalmasan szerepelt a Mercedes továbbra is, hiszen Russell is csak a 12. lett. Kiesett Cunoda, Gasly, Latifi, Ocon és Albon.

Q2

Egyre közeledett az újabb eső, ezért gyorsan kijöttek a versenyzők, hogy legalább egy jó körük legyen. Sainz volt az első fecske a Q2-ben, akinek 1.18.990-nél állt meg az óra, ám Verstappen 197 ezreddel erősebb kört rakott össze a Red Bull-lal. Jött a hétvége első áldozata: Carlos Sainz megcsúszott, és a falban kötött ki a Ferrarival. A spanyol a 18-as kanyarban túl nagy gázzal gyorsított ki, és ez elég volt, hogy kitörjön az autó hátulja. Újabb hiba Sainztól, aki egész egyszerűen nem tud összerakni egy tökéletes hétvégét, a szombati sprintfutamon lesz honnan feljönnie...

17.50-kor folytatódhatott az időmérő Sainz balesete után, ám közben leszakadt az ég, vagyis akik a top 10-en kívül voltak, már nem tudtak javítani. Kiesett Russell, Schumacher, Hamilton, Kuan-jü és Stroll. A Ferrari spanyoljának ez öröm volt az ürömben, így ugyanis a 10. rajthely lett az övé, ami még mindig jobb, mint a 15. Az eddig szenvedő Aston Martint Vettel bevitte a Q3-ba, ez bravúros volt.  A Mercedesről érdemes még megjegyezni, hogy 2012 után először fordult elő a csapattal, hogy egyik autójuk sem jutott be a Q3-ba.

Q3

A nagy kérdés az volt, hogy valaki a nehéz körülmények között borítani tudja-e papírformát, például Fernando Alonso vagy a McLarennel az esőben mindig remeklő Lando Norris. Éppen hogy megkezdték a körözést a versenyzők, Magnussen megcsúszott a pályaszéli felfestésen, de elkerülte a falat, azonban előkerült a piros zászló, sok versenyző körének lőttek ezzel. A zöld jelzést követően Leclerc 1.28.778-cal az élre állt, Verstappen mindössze két századdal maradt el a monacóitól, de folyamatosan jöttek a jobb és jobb szektorok. Közben Bottas technikai hiba miatt félreállt az Alfa Rómeóval, megint jött a piros zászló 2 perc 58 másodperccel az időmérő vége előtt. Ekkor Verstappen állt az élen 1.27.999-es idővel Leclerc és Norris előtt. Nagyon kevés idő maradt a javításra, az összetettet vezető Leclerc-nek bő héttizedes lemaradást kellett volna behoznia.

Jöhettek volna az utolsó próbálkozások, ám Norris ugyanott, ahol Magnussen, kicsúszott, és ezzel eldőlt a kvalifikáció, Verstappen kezdheti az élről a szombati sprintfutamot (16.30) Leclerc előtt. A harmadik helyről Norris, míg a negyedikről Magnussen indulhat a Haasszal.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Charles Leclerc, Max Verstappen és Lando Norris az Emilia-Romagna Nagydíj időmérője után. Fotó: Dan Mullan / Getty Images)