Verstappen simán nyert Imolában, Leclerc csúnyán eldobott egy dobogót

GettyImages-1393370564
2022.04.24. 16:38
A világbajnoki címvédő Max Verstappen nagy fölénnyel megnyerte az Emilia-Romagna Nagydíjat, megelőzve Red Bull-os csapattársát, Sergio Pérezt, valamint a McLarennel versenyző Lando Norrist. Charles Leclerc a hajrában a második helyért csatázva kicsúszott, végül pedig csak a hatodik helyen zárt, így előnye 27 pontra csökkent az összetettben.

A pénteki szabadedzés és az időmérő utolsó szakaszáig úgy festett, hogy a Ferrari fölényben lesz hazai versenyén, de akkor Carlos Sainz nagy hibája után Charles Leclerc is rontott egy kicsit, ez pedig pont elegendő volt végül a rengeteg piros zászlós szakaszt hozó kvalifikáción Max Verstappennek, hogy éljen az esélyével.

A szombati sprintfutamon aztán a monacói jobb rajtot véve a hajráig vezetett, akkor azonban elfogytak a gumijai, így a holland visszaelőzött, és az első rajtkocka mellé a nyolc pontot is bezsebelte. Sainz nagyot mentett, a 10. helyről indulva a negyedikre jött be, így izgalmas Red Bull–Ferrari-csatákra volt kilátás.

A vasárnapi rajt aztán rémálomszerű volt az olaszok számára, hiszen a páros oldalról rajtoló Leclerc visszacsúszott, Sainz pedig villámgyorsan kiesett Daniel Ricciardo hibája miatt, így a két Red Bull ellépett, Lando Norris pedig feltartotta Leclerc-t a biztonsági autó kimenetele után.

A nyolcadik körben jött össze a világbajnoki éllovasnak az előzés, miközben valamivel hátrébb George Russell kis túlzással csodát művelt a szenvedő Mercedesszel, hiszen nagy csatában Kevin Magnussent is megelőzte, és már az ötödik helyen haladt.

Leclerc szépen zárkózott Sergio Pérezre, de mielőtt az előzésre sor kerülhetett volna, a fokozatosan száradó körülmények miatt a mexikói a bokszba hajtott, majd Verstappen és Leclerc is követte – néhány pillanatig a monacói a második helyen haladt, de a már lényegesen jobb állapotra melegedő abroncsokon riválisa hamar visszaelőzte, így a táv harmadánál Verstappen, Pérez, Leclerc volt a képzeletbeli dobogósok sorrendje.

Ahogy a Ferrarin is elkezdtek működni a közepes keverékű gumik, villámgyorsan felért Pérez hátsójába, előzési manővert nem tudott megkezdeni, a Red Bull pedig ezt követően újra kicsit meglépett – mögöttük óriási légüres térben haladt Norris Russell előtt, miközben utóbbi csapattársa, Lewis Hamilton csak a 14. helyen szenvedett a Mercedesével (láthatóan feltartották ekkor már az előtte lévők).

Fél távhoz közeledve Pérez mért el egy féktávot, majd vágtatott át árkon-bokron, ezzel újra megkapta maga mögé szorosan Leclerc-t, de pont annyira volt nedves az ideális íven kívül minden, hogy DRS nélkül előzésre nemigen nyílt lehetősége igazából senkinek.

A 35. körben jött egy esély arra, hogy az unalmas vonatozgatás felpezsdüljön kicsit, ekkor engedélyezték ugyanis az állítható hátsó szárnyak használatát, más kérdés, hogy ekkor már csak a pontszerző helyeken kívüliek voltak ehhez megfelelő távolságban.

Ott viszont túl sokan, így POZÍCIÓT NYERNI megint csak senki nem tudott, „cserébe” a 41. kör elején elérkezett az a pont, amikor Max Verstappen lekörözte a hétszeres világbajnok Hamiltont.

A 47. körben Cunoda Juki mutatta be Magnussennel szemben, hogy azért lehet előzni ezen a pályán, míg Valtteri Bottas Russellre kezdett el kapaszkodni nagy tempóban.

Az 50. körben Leclerc megpróbálta beugratni Pérezéket egy kerékcserével, de Norris mögé tudott csak visszajönni, így a Red Bull-os simán elé jött vissza.

LECLERC Nem sokkal később így is bejött DRS-távolságba, és támadta ellenfelét, de nagyot hibázott, belecsúszott a falba, és bár visszajött, az orrkúpcsere után a kilencedik helyre esett hátra!

Hét körrel a vége előtt Bottas megérkezett Russell mögé, de a mercedeses utódja nagy csatában előtte tudott maradni, így ő lett a negyedik.

Leclerc kármentése végül 6. helyet ért, amivel 18 ponttal szerzett kevesebbet Verstappennél, előnye így 27-re csökkent.

FORMULA–1
EMILIA-ROMAGNA NAGYDÍJ
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:32.07.986 óra
2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) +16.527
3. Lando Norris (brit, McLaren) +34.834
4. George Russell (brit, Mercedes) +42.506
5. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) +43.181
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +56.072
7. Cunoda Juki (japán, AlphaTauri) +1:01.110 
8. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) +1:10.892 
9. Kevin Magnussen (dán, Haas) +1:15.260
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) +1 kör
11. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) +1 kör
12. Pierre Gasly (francia, AlphaTauri) +1 kör
13. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +1 kör
14. Esteban Ocon (francia, Alpine) +1 kör
15. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) +1 kör
16. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) +1 kör
17. Mick Schumacher (német, Haas) +1 kör
18. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) +1 kör 

A világbajnokság állása

  1. Charles Leclerc (Ferrari) 86 pont
  2. Max Verstappen (Red Bull) 59
  3. Sergio Pérez (Red Bull) 54
  4. George Russell (Mercedes) 49
  5. Carlos Sainz (Ferrari) 38
  6. Lando Norris (McLaren) 35
  7. Lewis Hamilton (Mercedes) 28
  8. Valtteri Bottas (Alfa Romeo) 24
  9. Esteban Ocon (Alpine) 20
  10. Kevin Magnussen (Haas) 15

Konstruktőrök 

  1. Ferrari 124 pont
  2. Red Bull 113
  3. Mercedes 77
  4. McLaren 46
  5. Alfa Romeo 25
  6. Alpine 22
  7. AlphaTauri 16
  8. Haas 15
  9. Aston Martin 5
  10. Williams 1

(Borítókép: Max Verstappen. Fotó:  Dan Mullan / Getty Images )