Leclerc magabiztos, pedig sosem ért még célba monacói futamon

GettyImages-1240915116
2022.05.27. 13:58
Charles Leclerc hatpontos hátrányban van a világbajnoki pontversenyt vezető holland Max Verstappenhez képest. A Ferrari versenyzője hazai pályán vezet a hétvégén, de vajon célba ér majd a vasárnapi versenyen, vagy folytatódik a monacói átok?

Őszintén megvallva nem érzek semmilyen nyomást, csak boldog vagyok, hogy itt lehetek. Különleges érzés visszatérni erre a remek pályára, ezeken az utakon nőttem fel. Emiatt nincs rajtam pluszteher, tudom, hogy a teljesítmény megvan az autóban, hogy jó hétvégénk legyen. Csak bele kell ülnöm, és elvégezni a munkát, reméljük, az eredmények is megjönnek a hétvégén

– mondta pozitívan Charles Leclerc a Guardian újságírójának. A 24 éves versenyző magabiztosnak és nyugodtnak tűnt, annak ellenére hogy nagy elvárásokat támaszthat maga felé a hazai közönség miatt. 

Leclerc reménykedik abban is, hogy egy esetleges győzelem segítene visszahozni a lendületet, amelyet az előző futamokon elvesztett Max Verstappennel szemben. Az év első három versenye után 46 pontos előnye volt a monacóinak a hollanddal szemben, ám azóta Verstappen három nagydíjat nyert, Leclerc-nek pedig Spanyolországban fel kellett adnia a futamot, mert elszállt az autó erőforrása és turbója. Jelenleg Verstappen vezeti a világbajnoki pontversenyt, hat pont az előnye Leclerc-rel szemben. 

Úgy tűnik, a monacói versenyző nincs nyomás alatt, annak ellenére hogy még egy versenyt sem tudott itt befejezni.

  • Először 2017-ben indult Monacóban, akkor még Formula–2-ben. Sokáig vezette a futamot, aztán egy rosszkor érkező biztonsági autós fázis miatt visszacsúszott a negyedik helyre, majd felfüggesztésproblémák miatt ki kellett állnia a futamból.
  • A 2018-as F1-es bemutatkozásakor az Alfa Romeóval egy ígéretes 12. helyezés volt kilátásban a nagydíjon, de nyolc körrel a verseny vége előtt egy fékhiba miatt az alagútból kiérve a sikán féktávján csúnyán beleszállt Brendon Hartley Toro Rossójába. 
  • 2019-ben is utolérte az átok. Az időmérőn a Q1-ben az első mért körön blokkoltak a kerekei, aztán ezekkel az abroncsokkal egy ideiglenesen hatodik helyet érő kört futott. A Ferrari úgy gondolta, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy továbbjusson a Q2-be, ám elszámította magát a csapat, a 16. helyen zárta az időmérőt a monacói. A futamon a 12. helyre kapaszkodott, amikor egy apró koccanás miatt defektet kapott és megpördült, az autó padlólemeze pedig megsérült, így nem tudta folytatni a versenyt. 
  • 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt a nagydíj, ám tavaly visszatérhetett az ikonikus helyszínre a száguldó cirkusz mezőnye. A Q3 elején nagyon jó kört ment Leclerc, ami ideiglenes pole-pozíciót ért. A következő próbálkozása közben azonban elvesztette uralmát az autó felett, ami az időmérő végét jelentette mindenki számára. Hiába szerezte meg az első rajtkockát, a Ferrari vasárnap reggel bejelentette, hogy olyan sérülést találtak az autón, ami miatt Leclerc nem tud elindulni a futamon. 
  • 2022-ben Leclerc részt vett a Monaco Historic Grand Prix elnevezésű bemutatóversenyen, amelyen kipróbálhatta a néhai osztrák legenda, Niki Lauda 1974-es versenygépét. A monacói versenyző nyugodtan körözgetett a Ferrari 312 B3-as modellel, ám nem sokkal a bemutatójának vége előtt a híres Rascasse-kanyarban fékhiba miatt megpördült, és háttal belecsúszott a falba.

Ön szerint Leclerc képes lesz megtörni az átkot?

Formula–1 Monacói Nagydíj
Menetrend: 

Péntek
Első szabadedzés: 14:00–15:00
Második szabadedzés: 17:00–18:00

Szombat
Időmérő: 16:00–17:00

Vasárnap
Futam: 15:00–17:00

(Borítókép: Charles Leclerc az interjúk előtt Monacóban. Fotó: Marco Canoniero / Getty Images)