Meglepő gyártók indítanának közös csapatot a Formula–1-ben

GettyImages-1441255376
2023.01.06. 10:22
Cadillac néven indítana közös csapatot a Formula–1-ben az Andretti Global és a Generals Motors – jelentették be csütörtökön a felek. A csatlakozási szándék néhány nappal azután lett publikus, hogy a FIA elnöke jelezte: új csapatokkal szeretné bővíteni a száguldó cirkusz mezőnyét.

Az már régóta köztudott volt, hogy Michael Andretti korábbi autóversenyző, rövid ideig Formula–1-es pilóta szeretne csapatot indítani a száguldó cirkuszban, ehhez a célhoz pedig most közelebb került, mint valaha. Csütörtökön Andretti és a General Motors bejelentette: a Cadillackel közösen indítanának csapatot a királykategóriában, GM Cadillac néven. 

Úgy érzem, hogy jól felkészültek vagyunk ahhoz, hogy egy új Formula–1-es csapat legyünk, és értéket képviselnénk a sorozat, illetve partnereink számára, egyúttal izgalmat a rajongóknak

– fogalmazott Michael Andretti, az Andretti Global elnöke és vezérigazgatója.

A FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem a közösségi médiában már korábban jelezte, hogy kifejezett célja bővíteni a mezőnyt, és arra kérte a csapatát: kezdje felkutatni az F1 iránt érdeklődő csapatokat. 

Nem lesz egyszerű dolga egyébként Andrettiéknek az F1-es csatlakozással, mivel ahhoz, hogy új istálló lépjen be a mezőnybe, a meglévő csapatok támogatására is szükség van. Sőt, az újonnan csatlakozó istállónak 200 millió dollárt is be kell fizetniük, amit a jelenlegi csapatok között osztanak szét. 

Legutóbb 2016-ban csatlakozott új csapat az F1-hez, akkor a Haas lépett be a mezőnybe. Amennyiben sikeres lenne az Andretti és a Generals Motors csatlakozása, 

úgy a GM Cadillac lenne a mezőny második amerikai csapata. 

Amúgy is soha nem látott népszerűségnek örvend a tengerentúlon a sportág, sőt a 2023-as szezonban három amerikai versenyhétvégét is rendeznek. Név szerint Miamiban, Austinban és az újonnan belépő Las Vegas-i versennyel karöltve.

(Borítókép: Getty Images)