Forr a levegő Verstappen körül, a világbajnok menedzsere jelenetet rendezett a Red Bull garázsában

2025.04.14. 13:06
Rémálomszerűen alakult a Bahreini Nagydíj a Red Bull számára a Formula–1-ben. A címvédő Max Verstappen már az időmérőn sem tudta felvenni a harcot az élmezőnnyel, aztán a versenyen is csak szenvedett, végül a hatodik helyen futott be. Az istálló a kiábrándító hétvége után válságértekezletet tartott, a csapat tanácsadója, Helmut Marko pedig arról beszélt, fél attól, hogy a holland a távozás mellett dönt, ha nem találnak ki valamit.

A bahreini futamot követő válságértekezleten Markón kívül a csapatfőnök, Christian Horner, a technikai vezető, Pierre Waché, valamint a főmérnök, Paul Monaghan vett részt. „Nagyon riasztó a helyzet, tisztában vagyunk azzal, hogy nem vagyunk versenyképesek. Rengeteg problémánk van, a legnagyobbat az egyensúly és a tapadás jelenti. Ezeken felül előjött a fékgond is, és még a normális procedúrák, mint például egy sima kerékcsere sem működik” – összegezte a hétvégét csalódottan a Red Bull tanácsadója, aki kellemetlen helyzetben találta magát vasárnap.

A Nemzeti Sport sajtóértesülésekre hivatkozva arról írt, hogy igen heves hangvételű beszélgetés zajlott le a csapat garázsában a tanácsadó, illetőleg Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen között. A Sky Sport F1 riportere, Ted Kravitz arról számolt be, hogy Vermeulen odament Markóhoz a bokszban, és beolvasott neki, amit az osztrák csendben tűrt. A menedzser ezt követően elviharzott valahova, közben egy teátrális mozdulattal elhajította a belépőkártyáját.

A Red Bull már tavaly is szenvedett az év második felében, idén pedig már csak a negyedik erőnek tűnik a McLaren, a Mercedes és a Ferrari mögött. Nyílt titok, hogy Verstappen szerződésében vannak záradékok, és a holland pilóta kiléphet a kontraktusból, ha nem tesznek alá versenyképes technikát.

Marko a Sky Deutschland riporterének elismerte, aggódik, hogy a négyszeres bajnok a távozás mellett dönt. „Igen, eléggé aggódom. Javulnunk kell záros határidőn belül, hogy olyan autót adjunk neki, amellyel győzelmeket arathat. Nem lehet véletlen okán, mint a brazíliai esőben vagy Japánban. Ott kedvezett neki a pálya, és összetett egy varázskört. Stabil alapokra van szükség” – mondta.

Verstappen négy nagydíj után 69 megszerzett ponttal az egyéni vb-összetett harmadik helyét foglalja el, a lemaradása csak nyolc pont az éllovas Lando Norris mögött. A kis különbség ellenére nagynak tűnik a szakadék a McLaren és a Red Bull között, a négyszeres világbajnok csak azért nincs jobban lemaradva, mert Japánban erőn felül teljesítve lett első a lassabb kocsival.

A világbajnoki idény ezen a hétvégén Szaúd-Arábiában folytatódik.