Depressziós hangulatban Lewis Hamilton, az egész szezonban szenvedésre készül

Esélye sem volt a Mercedesek ellen a hétszeres világbajnok pilótának a Szaúdi Nagydíjon még vasárnap este, és végül csak a hetedik helyen ért célba. Így még mindig várat magára Hamilton első dobogós helyezése a Ferrarival, öt futam alatt egyszer sem volt ott az élmezőnyben.
A Ferrari ugyan Charles Leclerc révén megszerezte első dobogós helyezését a szezonban, a csapat másik pilótája, Lewis Hamilton továbbra is szenved versenyautójában. A szaúdi futam után a brit versenyző azt mondta a Sky Sport riporterének, hogy egyetlen pillanatig sem érezte magát magabiztosnak.
Semmi jó nem volt a mai napban. Leszámítva Charles dobogós helyét, ami nagyszerű a csapat számára. Az én oldalamon borzalmas volt. Borzalmas volt! Egyáltalán nem volt élvezetes. Csak csúszkáltam. Az első etapban óriási alulkormányzás, az autó nem fordul. Aztán óriási gumikopás. A második etapban kicsivel jobb volt az egyensúly, de még mindig nem volt meg a tempó
– nyilatkozta később az m4sport.hu alapján. Hozzátette, egyszerűen nem érzi maga alatt az autót, és nem tudja, hogy jutott ide az ígéretes kínai sprintfutam győzelme után.
Hamilton arról is beszélt – némileg depressziós hangulatban –, hogy bosszantja lemaradása csapattársa, Leclerc mögött, és jelenleg igazán pesszimista a folytatást illetően.
Az időmérőn azon múlik, hogy nem hozom ki belőle a potenciált. A versenyen mindent megpróbáltam, és az autó nem akar gyorsabban menni. Úgy vélem, Miamiban is szenvedni fogok. Nem tudom, meddig fogok még szenvedni, de mindenképpen fájdalmas
– taglalta a brit versenyző, aki szerint problémáira jelenleg nincsen megoldás. Kijelentései főleg azt követően bírnak a meglepetés erejével, hogy a bahreini verseny után áttörést emlegetett, de úgy tűnik, ez még várat magára.
A Formula–1-es szezon két hét múlva folytatódik a Miami Nagydíjjal.