További Futball cikkek
![]() |
Szintén edzőt cserél a harmadik helyen végzett Vasas is |
Szintén edzőt cserél a harmadik helyen végzett Vasas is, az angyalföldi vezetés szinte egész évben lebegtette Komjáti András leváltását, akinek azért sikerült kihúznia az idény végéig. Komjáti búcsúja nem sikerült túl fényesre, a Fáy utcában ütötte ki őket a Kanizsa (a nézők bundát emlegettek...), amely ezzel bebiztosította első osztályú tagságát. Újpesten sem várták meg a bajnokság végét, már két hete bejelentették, hogy nyártól Kisteleki István váltja a kispadon Várhidi Pétert. A sárdobálás szinte azonnal megkezdődött a tréner és a vezetőség között - jelenleg kb. döntetlen az állás.
| |||||||||||||||||||
|
Áll a bál Debrecenben is, ahonnét Garamvölgyi Lajos edzőt a ZTE szeretné elcsábítani, ez esetben a szomszédvár Nyíregyháza jelenlegi mestere, Őze Lajos ülne le a Loki kispadjára. Zalaegerszegen Disztl László számára csak addig voltak abszolút profik a körülmények, amíg meg nem tudta, hogy jövőre nem ő lesz az edző, azóta sok mindenben megváltozott a véleménye. Kispesten is áll a bál, a majd ezer szurkoló előtt játszó csapat vezetői ismét egy óriási tőkét hozó befektetővel tárgyalnak - a legutóbbi ilyen szerződés egy lestrapált buszt jelentett a Honvéd számára, úgy százmilliós értékben, ugyanis a cég neve szerepelt a klubéban. Jó biznisz volt!
Üde színfoltot jelent a honi fociban a Tatabánya, amely szép csendben élcsapattá nőtte ki magát, az egykori Bányász indulhat az UEFA-Intertoto kupában, felújítja stadionját, és bőven válogathat a náluk szerződést akaró, és ezért szinte bármire hajlandó játékosok közül. Nem lehet tudni mire lesz képes jövőre a Pécs és a most feljutó Videoton, nem is beszélve a jelenleg második feljutó helyet birtokló Matáv Sopronról. Egy biztos nagy meglepetés fog érni egy-két nagymúltú csapatot, hisz a kétszer nyolcas átmeneti bajnokságból csak az első hat lehet ősz végére is első osztályú. Nagy harc lesz, de nem lefutott az utolsó idei forduló sem, ahol néhány meccse biztosan érdekesen alakul majd, hisz mindenki megpróbál majd a számára jobbnak gondolt csoportba kerülni. Nincs már ilyen gondja az említett DFC mellett a Siófoknak és a Vácnak, ők már nyugodtan készülhetnek a másodosztályra. A többiek meg csak erőlködjenek tovább!