Magyarország-Izrael: 2-1

2000.06.03. 18:41
Az első félidőben nem bírtak egymással a csapatok, ám a második félidő első percében Illés Béla megszerezte a vezetést, majd az 51. percben Horvát stukkolt a kapuba. A kilencvenedik percben az izraeliek 2-1-re módosították az ereményt. A közepes színvonalú, lendületes mérkőzésen, amely a két csapat harmadik összecsapása, a magyar csapat javított eddigi negatív mérlegén.

A szobmat este hat órakkor kezdődő magyar-izraeli barátságos labdarúgó-mérkőzésen a magyar csapat a Király, Dragóner, Hrutka, Sebők, Fehér Cs., Lendvai, Halmai, Hamar, Illés, Horváth F., Fehér M. összeállításban lépett a pályára. A magyar válogatott eddigi mérlege Izrael ellen negatív volt, 1992. szeptemberében 0-0-ás döntetlent játszottunk, 1995. augusztusban pedig 2-0-ra kikaptunk.

Illovszky Rudolf kezdőrúgása után a magyar csapat lendületesen kezdett, jóval többet birtokolta a labdát, mint az izraeliek. Ennek ellenére az első helyzetet az izraeliek hozták össze: a nyolcadik percben egy baloldali beadás után egy jó csel következett, Tikva 20 méteres lövését Király azonban hárította.

A másik oldalon a 14. percben Horváth Ferenc ugrott ki, lövésre azonban az izraeli védők miatt nem sok lehetősége volt. A 19. percben Fehér Csaba 25 métere lövését ütötte ki a nem túl magabiztos izraeli kapus.

A 20. percben Halmait buktatták, a 17 méteres szabadrúgást Hrutka a középen álló kapusba lőtte.

A 25. percben a magyar csapat egyik bizonytalanságát kihasználva az izraeli Katan ugrott ki a jobboldalon, 10 méteres lövését Király nagy bravúrral fogta.

A 31. percben Hrutka harmadik szabadrúgását csavarta el az izraeli sorfal mellett, Cohen azonban ezt is hárította.

A 44. percben Hrutka mintegy 30 méterről (alig) lőtt mellé.

Bicskei Bertalan a második félidőben Lendvai helyett Lisztest hozza be.

A második félidő a magyar csapat számára meglepően jól indult: az első percben egy gyönyörű indítás után Illés Béla talált be a kapuban, majd egy beadás után ugyanő fejlte vissza a labdát, amit Horvát Ferenc stukkolt a kapuba.

A gól után a szurkolók "Ennyi nem elég" bíztatása sem hozott újat, bár a magyar csapat lendülete nem tört meg, de visszaállt az első félidő közepes színvonala.

A 73. percben Lisztes lövése ment mellé.

A 90. percben az izraeliek 2-1-re módosították az eredményt. A magyar csapatnak minden bizonnyal komoly pszichikai problémákat jelentő utolsó percek ezuttal is bezonyították jelentőségüket.

A magyar csapat legjobbja Hrutka, Horvát Ferenc és Király volt.

Az izraeli csapat összeállítása:
Cohen - Talkar, Keisi, Selah, Banado, Almosnino, Telesnikov, Nimni, Tikva, Berkovic, Katan



  • Hírek
  • Babaváró hitel