Árpád
-2 °C
4 °C

Befejeződött a Bajnokok Ligájának első köre

2000.11.08. 22:59
A labdarúgó Bajnokok Ligája első körének utolsó összecsapásait játszották szerdán Európa-szerte. Az utolsó forduló előtt még több nyílt kérdés volt, biztos továbbjutóként a Deportivo, a Bayern, a PSG és Milan léphetett pályára. Hozzájuk csatlakozott a Panathinaikosz, az Anderlecht, a Manchester és a Leeds. Meglepetésre csak az UEFA Kupában folytathatja a Barcelona, a Juventus még ott sem.
Gólöröm a görögöknél
Az E-csoportban a Panathinaikosz-Juventus illetve Hamburg-Deportivo találkozókra került sor. A tét az volt, hogy a spanyolok mellett ki jut a BL legjobb 16 csapata közé. Végül a fordulót megelőzően utolsó helyen álló görögök örülhettek, ugyanis 3-1 arányban legyőzték az olasz Juventust. A hazaiak gyorsan megszerezték a vezetést, a Juve azonban a 25. percben egyenlített. A második 45 percben megpecsételődött az olaszok sorsa: Van der Saar és Kovacevic kiállítása után esélyük sem maradt. A csoport másik találkozóján 1-1-es döntetlen született, ám a görögök egy esetleges Hamburg győzelem esetén is továbbjutottak volna, hiszen az egymás elleni eredmény nekik kedvezett.

A két BL-t érő helyezés már a fordulót megelőzően eldőlt az F-csoportban, a Bayern és a PSG nyugodtan léphetett pályára. A Rosenborg és a Helsingborg viszont az UEFA Kupáért küzdhetett meg - igaz nem egymással. A norvégok voltak jobb helyzetben - két ponttal többet gyűjtöttek, mint a svédek - s ráadásul sokáig vezettek is a Bayern ellen, a vendégek azonban a 88. percben egyenlítettek. Mivel azonban a Helsingborg-PSG találkozón szintén 1-1-es eredmény született, így a Rosenborg lett a harmadik.

A G-csoport még senki sem érezhette magát biztonságban, a PSV, az Anderlecht és a Manchester is bizakodott a továbbjutásban. A németalföldi rangadón (PSV-Anderlecht) izgalmas, küzdelmes 90 percet láthattak a nézők. Meglepetésre a vendégek a 37. percben már két góllal vezettek, ám Ramzi a félidő végén, illetve a második játékrész elején szerzett két gyors góllal egyenlített. A hosszabbítás percében azonban újabb gólt lőttek a vendégek, így a csoport élén végeztek. A másik találkozón a Manchester Sheringham találatával 1-0-ra verte a Dinamo Kijevet, a győzelem pedig a hazaiak továbbjutását jelentett. A PSV lecsúszott a harmadik helyre, ők az UEFA Kupában vigasztalódhatnak. A csoport utolsó helyén a kijeviek végeztek.

Sok izgalom maradt a H-csoport összecsapásaira is. A Barcelonának mindenképpen győznie kellett, de a továbbjutáshoz a Milan-Leeds meccsen is hazai diadal volt szükséges. A spanyolok semmit nem bíztak a véletlenre, gólzáporos mérkőzésen, könnyedén gázolták le a török Besiktast. Az 5-0-ás győzelem azonban mégsem volt elég a BL-hez, a csoport másik mérkőzésén ugyanis megosztoztak a csapatok a pontokon. A Barcelona így csak az UEFA Kupában folytathatja.

Az eredmények
E-csoport
Hamburger SV (német)-Deportivo La Coruna (spanyol) 1-1 (1-0)
Panathinaikosz (görög)-Juventus (olasz) 3-1 (1-1)
F-csoport
Rosenborg Trondheim (norvég)-Bayern München (német) 1-1 (1-0)
Helsingborg IF (svéd)-Paris St. Germain (francia) 1-1 (0-1)
G-csoport
PSV Eindhoven (holland)-RSC Anderlecht (belga) 2-3 (1-2)
Manchester United (angol)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-0 (1-0)
H-csoport
FC Barcelona (spanyol)-Besiktas (török) 5-0 (2-0)
AC Milan (olasz)-Leeds United (angol) 1-1 (0-1)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?