Télvíz idején nem először indul az arab világba válogatottunk, mely a labdarúgás szintjén - hozzánk hasonlóan - fejlődő ország titulust kiérdemlő államokban még kapósnak számít. Főleg az utóbbi időben, amikor is a Lajtától nyugatra, pláne az Atlanti-óceán túlpartján nem a mieinket keresik partnernek a világ élvonalába, középmezőnyébe tartozó nemzeti gárdák. Régebben, úgy húsz évvel ezelőtt még nem így volt, az MLSZ akkori vezetősége vigyázó tekintetét csak súlyos dollártízezrek (-százezrek) árán fordította Kelet felé, s még a B-válogatottunk is könnyed, gólzáporos győzelmek reményében kelhetett útnak a melegebb égtájra.
Mindezidáig tizennyolc alkalommal mérkőztek meg legjobbjaink a közel-keleti, illetve észak-afrikai egyletekkel, és mindössze egyszer kellett lehorgasztott fejjel, vesztesként elhagyniuk a gyepet (rosszabb esetben a tarackos homokot). Némi meglepetésre ezt a bizonyos zakót nem a közelmúltban kell keresni, jócskán vissza kell lapozni az almanachokban, míg ráakadunk a magyar labdarúgás hosszú ideig legnagyobb szégyenfoltjára, az egyiptomi csapásként elhíresült párizsi olimpiai mérkőzésre. Az 1924-es nyári ötkarikás játékokon találkozott először válogatottunk arab csapattal, s bizony Orthék nem is vették komolyan vetélytársukat. Egészen a negyedik percig, amikor Ibrahim Jeken bevette Biri János kapuját. Az első félidő végén egyenlíthetett volna Kiss Gyula kapitány társulata, ám Braun a kapufára bikázta az Opata buktatásáért megítélt büntetőt. A második negyvenöt percben aztán előbb Husszein Hegazi, majd Ali Riad is betalált a magyar kapuba, s dobogóra várt csapatunk utazhatott is haza. Az érkezés napján a Keleti pályaudvaron kardlapos rendőröknek kellett megfékezniük a csalódott tömeget.
|
|
Az első összecsapás tükrében szinte sikerként könyvelhető el az 1932-es kairói gólnélküli döntetlen, aztán a következő három meccsen már nem volt kegyelem. A '38-as olasz világbajnokságon Toldi két, valamint Teleki és Vincze Jenő góljaival simán nyertünk Nápolyban, majd két gálamérkőzés következett, előbb a Puskás-féle Aranycsapat (Puskás 2, Hidegkuti), majd az Albert vezérelte gárda (a Császár két gólt lőtt) oktatta az észak-afrikaiakat. Az egyhangú magyar-egyiptomi meccseket az Irán elleni nürnbergi olimpiai selejtező törte meg 1972-ben, melyen Dunai II. Antal triplájával, Várady és Kozma Mihály találataival diadalmaskodott a magyar csapat. Ha már összeakadtunk a perzsákkal, a következő két összecsapást is velük játszottuk Teheránban, s előbb Várady és Nagy László (az ellenből Mazlumi volt eredményes), majd Fazekas és Nyilasi góljaival nyertünk.
|
Kezdőcsapat
| |
Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya kedden kijelölte a Jordánia elleni kezdőcsapatot. A találkozóra szerdán magyar idő szerint 17.30 órakor kerül sor, amelyet a Magyar Televízió élőben közvetít.
Kezdőcsapat: Sáfár - Hrutka, Sebők, Mátyus - Dombi (Sowunmi), Lisztes, Erős, Illés, Tóth N. - Fehér M. (Ferenczi), Kabát. Fehér Miklós klubjával kötött egyezség alapján, egy félidőt játszik. A bosnyákok elleni tizenegyből öten maradtak.
|
|
A következő ellenfél Algéria volt a mexikói Monterreyben, ahol Péter Zoltán, Kovács Kálmán és Bognár György góljaira csak Bentajeb tudott válaszolni, majd a 86-os vb előtt egy katari túra jött a sorban két Ázsia-válogatott (3-0. G: Esterházy 2, Kiprich és 2-0. G: Péter, Kovács K.) és egy Katar (3-0. G: Hannich, Kiprich, Détári) elleni mérkőzéssel. Dohában ezután még kétszer szerepelt válogatottunk, előbb Kiprich mesterhármasával és Kovács K. góljaival (katari gólszerző: Khalil) győzött, két nappal később viszont már csak egy szerény egy-egyre (G: Kovács K. ill. Musztafa Mubarak) futotta erőnkből. Kovács Kálmán igazi arab-specialistává nőtte ki magát ezen idő alatt, hiszen az ő triplájával vertük Nimes-ben az Egyesült Arab Emírségek csapatát. Az "emíreknek" amúgy mindig hármat rúgtunk, legutóbb Klausz, Urbán és Orosz mattolta az olajosok kapusát Siófokon, ahol két perccel a vége előtt Bekhit Szaid is bevette az akkor debütáló Sáfár hálóját. Bicskei Bertalan második kapitánysága idején eddig kétszer meccseltünk közel-keleti társasággal, '98-ban hetvenezer néző előtt vertük Teheránban - Korsós Attila és Illés - Iránt, majd tavaly nyáron Győrben emlékezetes utolsó három percet produkálva ikszeltünk Szaúd Arábiával (G: Horváth Ferenc 2 ill. Meszal, el-Dzsaber). Az eddigi mérleg tehát imponáló (14 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség), kár lenne elcsúfítani.
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!