
Az irányított sorsolásnak köszönhetôen a négy még versenyben lévô spanyol csapat összekerült a legjobb nyolc között, amely egy részrôl hátrányt jelent a hispán kluboknak, hiszen elôfordulhatott volna, hogy csak ibériai együttes jut az elôdöntôbe, másrészrôl viszont biztosan lesz két spanyol gárda a négy között. A sorsolás szeszélye folytán a két nemzetközileg ismeretlenebb egylet, a baszk Alaves és a harmadik legnépszerűbb madridi klub, a Rayo Vallecano játszik az egyik párban, míg a végsô gyôzelemre legesélyesebbnek tartott Barcelona a visszvágó miatt átutazhatja majd az országot, ugyanis a Celta Vigót jutatta neki Fortuna.
|
Alaves - Celta
|
A katalánok idén nem kápráztatták el szurkolóikat, a bajnokságban szinte semmi esélyük befogni örök riválisukat, az élen álló Real Madridot, a Bajnokok Ligájától meglehetôsen dicstelenül búcsúztak már a csoportmérkôzések elsô körének végén, így a második számú kupán kívül nem maradt bizonyítási lehetôségük. Rossz passzban van mostanában a Celta is, mely az elôzô körben csak üggyel-bajjal jutott túl a Bundesliga kiesôjelöltjének számító VfB Stuttgarton. Az Intertotó-kupából a negyeddöntôig menetelô vigóiak számára szintén az UEFA-kupa jelenti az utolsó lehetôséget, hogy a következô évadban is kilépjenek a nemzetközi porondra, hiszen jelenleg csak a 13. helyen állnak a Primera Divisionban. A legnagyobb gondot az eredménytelen csatárjáték jelenti az Atlanti-óceán partján, hiszen a Celta játékosoknak nyolc mérkôzésen mindössze kilencszer sikerült betalálniuk az ellen kapujába.
Az Atletico mélyrepülésével a fôváros második gárdájává elôlépett, a bajnokságban nyolcadik helyen álló Rayo Vitoriába látogat csütörtökön, hogy a baszk város reprezentánsával, az Alaves-zel mérje össze erejét. A közelmúlt a vendégek mellett szól, hiszen három legutóbbi, Vitoriában lejátszott találkozójukon mindannyiszor a madridiak nyertek egy-nullra, akik a héten egyébként kétszer is tiszteletüket teszik Baszkföldön, lévén, a bajnokságban is az Alaves vár rájuk vasárnap. Nem szabad azonban lesajnálni a spanyol pontvadászat jelenlegi hetedik helyezettjét sem, hiszen a nyolcaddöntôbeli ajánlólevelüket a milánói Inter szignózta, miután a spanyol csapat kettô-nullra nyert a San Siróban.
 |
A negyeddöntôk párosítása
| |
Alaves-Rayo Vallecano
Barcelona-Celta Vigo
Kaiserslautern-PSV Eindhoven
Porto-Liverpool
|
|
A negyeddöntôk ötödik latin csapatának viszont kevés esélyt adnak a fogadóirodák, mivel a Porto a félelmetes formában lévô Liverpollal randevúzik a négy közé jutásért. A portugál bajnokságban idegenben látványosan botladozó egykori BEK-gyôztes (Rabah Madjer, oh...) leggyengébb pontja a védelem, míg a Mersey parti Vörös Ördögöknek talán épp támadósoruk a legveszélyesebb, elég ha csak Owen, Fowler, Heskey, Smicer nevét említjük. Nemmcsak a pályán, de a lelátón is harcra kerülhet sor a PSV-Kaiserlautern párharc során. A Philips-gyáriak a bajnokságban remekül szerepelnek, s ôszi edzôváltása után, Andy Brehme irányításával a 'Lautern is a Bundesliga élvonalába küzdötte magát. A hagyományos holland-német rivalizálás (mondhatni ellentét) miatt vélhetôen még érdekesebb lesz a csata Böckelbergben, hiszen a két vetélytárs számára dupla dicsôséget jelentene a másik kiejtése. Persze, ezzel még várjunk a visszavágókig.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!