Kizárólag az MTV közvetíti a futball vb-t

Érdekes hírt közölt a Népszabadság keddi száma, miszerint a Magyar Televízió és a május 31-én kezdődő labdarúgó-világbajnokság tévéközvetítéseinek jogtulajdonosa, a német Kirch csoport közel került a megállapodáshoz. Ennek értelmében a magyar királyi tévé közvetítené az év legjelentősebb sporteseményét. Hivatalosan még nem erősítették meg a hírt, ám belső körökből származó információ alapján immár kész tény, hogy az M1 lesz a vb-csatorna.
A német céggel az alkudozás még tavaly nyáron kezdődött. Ekkor a németek mintegy hárommilliárd forintot kértek a hatvannégy mérkőzést tartalmazó csomagért. Ezt mostanra - a Népszabadság szerint - sikerült immár egymilliárd forint alá leküzdenie azt MTV vezetésének.

A jelentős anyagi gondokkal küzdő tévévezetés ezt a "sikert" valószínűleg annak köszönheti, hogy a németek, a jogok nyugat-európai értékesítésével nem csináltak rossz boltot, így tudtak engedni a magyar ajánlatból.

Az Index szerette volna erről személyesen megkérdezni Nyári Zsoltot, a Telesport megbízott főszerkesztőjét, kinek titkárnője egy későbbi időpontot adott meg nekünk, ám abban az időben - többszöri próbálkozás után - senki nem vette fel a telefont. A Magyar Televízióban - hatszori kapcsolás után - végre sikerült a sajtóreferenssel beszélni, aki csak annyit mondott, hogy a cég még ezen a héten ad ki hivatalos közleményt az ügyben.

A Telesport belső életéből származó információ szerint azonban már kész tény, hogy az MTV közvetíti a vb-találkozókat. A hivatalos bejelentésre állítólag azért kell még várni, mert az illetékes szabadságon volt. . . Az is biztossá vált, hogy a királyi csatorna senkivel nem lép megállapodásra a közvetítésekről, így csak az MTV-n lesznek láthatóak a mérkőzések.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25